A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története második kötet (Budapest, 1911)

melyet az ezen nembeli Szeri Pósafi család bírt. Az itt fekvő rév egy negyedét 1266-ban az említett nemből származó Nána ispán a nyulszigeti apáczáknak hagyta. 1 1467-ben Mulatni Salathiel tiltakozik a felesége Zeleméri László leánya Erzsébet nevében az apósa ellen, hogy ő a falvait, Ellést, Márnát, Bekényt, Zelemért, Anyást, Tőke­szeget, Körtuélyest és Szert eladja, Zeretfai Kamocsa Istvánt pedig eltiltja a megvételtől. 2 1471-ben a Szeri Pósa­fiak magvaszakadásával a király ezt a falut is Ország Mihály nádor, Lőrincz és Nádasdi Ongor Jánosnak adja. 3 Különben története Ellessél és Márnával egy. 1613-ban mint pusztát eladja több más birtokával Köpy Gergely az ő sógorának Szendrői Bornemisza Jánosnak. 4 1663-ban a Rácz leányok Vesselényi nádortól protectionalist nyernek. 5 o) Anyás. A Szeri Pósafiak birtoka volt ez is, mely szintén Dóczy kezére került. Dóczy Miklós özvegye 1563-ban kap erre is donatiót. 6 1631-ben Győrfy tiltako­zik Anyás birtoklói ellen. 7 1722-ben Kún Zsuzsanna és Katalin követelték ezt a pusztát Károlyitól. 8 Az anyási puszta egy részét 1805-ben az Andrássy testvérek nyerték adományba, 9 melyet 1819-ben eladtak Pallavicininek, a ki :840-ben kir. adományt szerez reá s beiktattatja magát. 10 4. Derekegyház, puszta Csongrád vármegyében. Régebbi időkben Vásárhelyhez volt csatolva, de 1816-tól kezdve a Szentesi uradalom felügyeletére bizatott, főkor­mányzásra nézve a vásárhelyi inspectoratustól függött. 1 Fejér IV., III. 315. 6 Lad. 37. No. 5. 2 Dl. 23,112. 7 Lad. 35. No. 4. 3 Dl. 17,273. «• NRA. 937. No. 30. 5 NRA. 853. No. 52. 8 Lad. 37. No. 7., 8. 9 Lad. 92. No. 74. t0 Lad. 95. No. 12.

Next

/
Thumbnails
Contents