A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története első kötet (Budapest, 1911)

I. A nagykárolyi uradalom

1411-ben elvesztették, mivel beigazolódott, hogy ezt a részt a Károlyiak telepítették be. 1 1721-ben Károlyi Sán­dor svábokkal telepíti be 2 s templomot építtet nekik. 8. Kide, szabadpuszta (prsedium) a nagykárolyi ha­tár szélén. Területe 2oa,3 I %6 hold (1100 • öllel szá­mítva). Egészen a gróf Károlyi családé, nádori donatio mellett. Évi tiszta jövedelme 234 frt io/ 6 Ao kr., értéke 3905 frt 30 kr. pp. Története. Ez a falu a Kideyeké volt. 1566-ban két földjüket, Nyárkarót és Mogyoróst (lásd Fénynél), melyet a Károlyiak Mező-Petrihez foglaltak el, visszakapják itéletileg 3 1588-ban egy kúriát Károlyi Mihály zálogba vesz. 4 1719-ben Pálffy Miklós a magvaszakadt Kideyek Kide pusztáját a királyi joggal együtt mindkét ágra donatióban adja gr. Károlyi Sándornak, ki be is iktattatik, 5 a Ki­deyek leányágának 600 frtot adván Károlyi. 6 1746-ban az osztálykor Károlyi Ferencz gróf kapja, a Halierek­nek ezért a pusztáért pénzbeli kárpótlást adván. 7 9. Me^ő-Petri, helység Szatmár vármegyében. Földes urai: a gróf Károlyi, Irinyi, Bagossy, Csomaközy, gróf Teleki és Uray családok, de a Károlyi család a fo­birtokos benne, bírván 36V8 sessiót, vagyis a falu felénél többet. Különben e föld a gróf Károlyi család ősrégi, első foglalási birtoka. Leszámítván a plébánia 1 és a kántor i 4 A sessióját, 1 Lad. 10. No. 58. 2 Lad. 10. No. 68. 3 Lad. 26. No. 3. ^ Lad. 31. No. 46—47. Birtoklási tört. I.

Next

/
Thumbnails
Contents