A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története első kötet (Budapest, 1911)

X. Füzér vára és az uradalom története (a lapispataki jószág és a tarczali birtok)

Korcsmáltatás és mészárszékbeli jussal él az uraság. Évi tiszta jövedelme 192 frt 8 kr., értéke 3215 frt 16 2 A pp. kr. A majorsági szőllők értéke 11,393 frt 04 kr. pp. vagyis a fele, mint a mennyiért 1720-ban, az ezen most tárgyalandó két szőlőt még leszámítva, szerezte Károlyi Sándor a családjának. Története: a füzéri donatióban, mint Szuhay-féle szőlő adományozva 1687-ben, 1 a hol is Poklos-Bánya és Hegyfarka neveken szerepelnek. Ezzel befejeztük a füzér-radványi birtoklási törté­netét. Még megjegyezzük, hogy ezen uradalom erdősége összesen 13,627 holdat 34 D-ölet tesz ki 1827-ben, ér­téke pedig 53,899 frt 23V3 kr. pp., a lapispataki jószágé pedig 372 holdat 1122 D-ölet, értéke 1097 frt 43 5 / 9 krt. pp. Immár több mint 200 éve bírja ezen uradalmat a gróf Károlyi család s mi is csak ismételhetjük Jabroczky János Norbert szavait, melyeket 1762-ben írt, «hogy az Úristen azt a vért, mely oly hü volt és most is oly hü a királyhoz, a felséges uralkodóházhoz és a hazához, a nemzedékek örök nemzedékére terjeszsze». 1 Lad. sí. No. 6., 7., 8.

Next

/
Thumbnails
Contents