A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története első kötet (Budapest, 1911)
X. Füzér vára és az uradalom története (a lapispataki jószág és a tarczali birtok)
összes lapispataki javakat 14,350 frtba számította ki a kamara. 1 Azonban csak 1687-ben kapta meg Károlyi László a királyi adománylevelet ezen birtokokról. 2 1696-ban Károlyi Sándor, csakhogy ne kelljen a lapispataki jószágnak szétforgácsolódnia, nővérének Becsky Györgynének 600 frt értékű más javakat adott, 3 s 1706-ig összesen 964 magyari forintot. 4 Károlyi Sándor ezen javakat, melyeket a két másik nővérével Ujfalussynéval és Perényinével közösen bírt (habár a donatio csak a fiúágra szólt s magszakadás esetén a leányágra), Keczer Györgynek akarta zálogba adni, nővérei azonban 8000 frtban Gáth Kristófnak adták zálogba. 5 Ekkor Lapispatakot, Várgonyt, Budamért, Zsegnyét, Bogdányt és Tapolcsánt adják zálogba 6 Azonban gr. Károlyi Sándor kifizette később báró Perényinét is, a mint is ezt fia Perényi Mihály 1701-ben elismerte. 7 1717-ben ezt is Dessewffy Imre kapja zálogba. 8 Története tovább egy Füzérrel. 2. Várgony, helység Sáros vármegyében, részbirtok. Főbb birtokosai a Keczer és az Ujházy család. A gróf Károlyi család itteni birtoka áll 6 6s5 Á 2 oo hold belső telekből, mely a határban levő erdőnek részarányosításakor 2 teleknek vétetett, továbbá 8 46 / I2 oo hold szántóföldből és az ezen birtok után kiszakasztott erdőből. A helységben van az uraságnak egy jobbágya, a kinek a várgonyi határból kimutatott és fentebb kitett 1 Lad. 21. No. 34. * Lad. 21. No. 51. 3 Lad. 21. No. 64a. 4 U. o. 5 Lad. 21. No. 66. 6 Lad. 21. No. 73. ? Lad. 21. No. 82a. 8 Lad. 21. No. 114.