Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)
való megérésével, és azoknak több következendőkkel együtt, sok számos esztendőkig nemzetséges consolutiónk eltöltésével, az immineáló uj esztendőnek minden részeit kévánatos elkezdésével virágoztassa kedves úri hozzátartozandóival együtt, — szívesen kívánom. Nem kétlem, elégségesen constálván Kegyelmednek is, hogy én Felséges Vezérlő-Fejedelem kegyelmes urunk kegyelmes parancsolatjához, és mélt. magyarországi locumtenens főgenerális uram ö Excellentiája dispositióihoz kévánván magamat tartozó kötelességem szerént alázatosan alkalmaztatnom, Isten segítő gondviselésibűl már az Dunán minden bagasiástul szerencsésen általszállván, devecseri puszta jószágomban penetráltam. Erre az földre lett érkezésemmel akár hova tekéntek, minden felül, mind nemes vármegyékben s mind hadak között az eláradott nagy confusiót tapasztalom, melyeknek nyákok szakasztására rendeltem az immediate következő 1708-ik esztendőben esendő Januárius havának 15-ik napját Sümeg várában terminusul, az hova minden nemes vármegyéket követiek által s haditiszt uraimékat is peremptorie compareálni intimáltam, hogy azon praefigált terminus alkalmasságával minden helytelen rendetlenségeket sopiáljak s végsőképpen kigyomláljak — azon vagyok. Hogy penig továbbá is Kegyelmedhez vonó előbbi sinceritásomat contestáljam, s közöttünk interveniálható occurrentiákat gyakran communicáljam, nem akartam elmulatnom. írhatom pro consolatione Kegyelmednek, hogy ennekelőtte circiter negyed nappal colonellus Balog Ádám uram maga ezerivei az Nyúláson Draskovics János Szolnok nevü helységnél heverő bagásiájára insperate rajta csapván, dicsíretesen úgy annyira felverte, hogy minden társzekereit s bagásiabeli lovait, fegyveres paripáit, udvari cselédjének nagyobb részét, s jagerjeit cum requisitis, musicusait mind elfogdozván, ezüstmívét elnyervén, az mellette levő lovas és gyalog felesszámu horvát és ráczságot mind elfogatván, egynéhány gyalogja salválta magát az nesideri templom kerítésiben; két ember kárával szerencsésen vissza is tért. Reménlem Isten naponként ilyetén aprólikos szerencsékkel megáld bennünket. Csak az hadat kévántató jobb karban vehessem, több interveniálandókrul is Kegyelmedet tudósítanom el nem mulatom. Vicissim recommendálom az túlsó constitutiókrúl leendő