Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

vettem confirmatióját azon híreknek, az melyeket az Kegyel­med levelébül is értettem. Kihez képest én igenis azokat mind revocálni fogom, csak azok a kik ide rendeltettenek, feljűjjenek. Való, hogy eddig is sokféle vádok forgottanak előttem, melyeknek világosítását hol az idő és alkalmatosság nem engedte, hol peniglen csak az mondásbúi állatott próba halasztatta el. Noha ezen állapotba mélyebben tekinteni kívánnék, de látja Isten, csak úgy tetszik, még azoktul, az kik fenfogták ezen dolgot, nem igen tarthatok. Oka ennek a szokott állhatatlanság, az mely úgy látom természetekben öntettetett. A mely erővel vadnak azok, a kik elpártolhatná­nak, bizonyára valamint most bennünket keveset segítenek, úgy másoknak is kevés hasznára volnának. Igen kedvesen vészem mindazonáltal, hogy ha ezen dolgot tovább is fogja kéz alatt nyomozni Kegyelmed. Az Abruk-Bányára küldendő pénzrül Ajtainak kell provideálni; de szükséges volna, hogy onnan szaporábban küldettetne kezéhez az arany, melyet fel­verettetvén, válthatna rajta fejér pénzt, és így csak az nyere­ség conserváltatnék meg aranyúl. A fizetés ezen esztendőben is 10 holnapra fog kiadat­tatni, vagy ha tizenkettőre fogja kívánni, azt sem bánom, hogy ha incassáltatik az portió után való egy-egy forint; mert külömben sok leszen : fizetés is köntös is ingyen. Ha az német, libertásbúi aranyat nem tudott csinálni, abbúl még nem desperáltam hogy ne lehessen ; mert sokak­ban tapasztaltam negligentiáját. Arany nélkül nincs, az bizo­nyos, mert Selymeczen megpróbáltatván, ott ís találkozott ben­nek, de igen kevés. Lehet tehát oly titka az természetnek, az mely által az olvasztás alkalmatosságával történhető dissipatio aut evaporatio impediáltathatik, és per consequens szaporod­hatik az arany. Mojsesnek jobb hitit bevennünk, mintsem kezünkbül kibocsátanunk; csak az meddig ezen armistitium fog is tar­tani, megesmérhetjük szándékát. Az több raboknak szaba­dulásárul penig eddig is remélem informálhatta Kegyelmedet Ordódi, melynek mindenek instructiójában vadnak. Az rabokat szokás szerint úgy is csak az districtusok­ban szoktam relegálni, melyet azok iránt is fogok követni, a kik ottan szabadultának.

Next

/
Thumbnails
Contents