Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

Ex castello Kis-Tapolcsány die 12. Maji Anno 1706. P. D. V. amici ad officia parati t F. P. Rákóczi m. pr. Legalján: Alexando Károlyi. Eredeti. (Rákóczi-levelek, 219.) CCCLVII. A fejedelem levele Károlyihoz. Kis-Tapolcsány, 1706 május 11. Spect. ac magn. Baro Amice nobis observande. Salutem officiorumque nostrorum commendationem. Kése­delem nélkül kivántuk tudtára adnunk Kegyelmednek, hogy az armistitium immár concludáltatott, a mely júniusnak végéig fog tartani, és annak conditiói szerint mind a két részről való hadak ott fognak subsistálni, a holott actualiter tem­pore publicationis találtatnak, s úgy azon föld is és helysé­gek hatalmában maradván kinek kinek, a melyet ekkoráig birtak. Sőt a több punctumok között az is inserálva vagyon, hogy a Marosnak ususa szabados legyen a császár részérül. Úgy mindazáltal, hogy munitiót és más hadi eszközököt levi­tetni meg nem engedtetik, és a fosták járásának is Kegyelmed hirével és passusa mellett kellessék meglenni, és noha mind­ezekről a publicatióra nézve beküldendő commissariusinktól, a kik a mediatorok és a más rész embereinél holnap meg­indulnak, teljes informatiót fog venni Kegyelmed, és a kezekhez adott más rendbéli levelünkből is világosan fogja érthetni a dolgot, de azalatt is sietve intimáljuk Kegyelmed­nek, hogy azonnal mindjárt foglaltasson passust a Maroson* a hol legalkalmatosabbnak itíli, a hova is a végre nagy hirtelen­séggel küldjön hajdúkat Kegyelmed, hogy az által annyival inkább a más rész tartozzék magát insinuálni és legyen nekünk is jussunk azon vízhez. Dátum Kis-Tapolcsán undecima Maji Ezer hétszáz hatban*) Coeterum P. D. V. ad vota sua salvam '*) A dülten szedett sorok titkos jegyekkel. A két különböző kelet közül mindenik helyes.

Next

/
Thumbnails
Contents