Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)
érkezett tek. Orosz Pál generális hívünk is, a ki informál maga hadának mivoltárúl, hogy tudni illik három ezerbül álló corpusa lévén, a Lápos vizéhez jött volna véle, és mivel oly ordert adtam ő Kegyelmének, hogy Kegyelmeddel conjungálja magát, annak eífectuatióját siettetni fogja. Ertjük ugyan Kegyelmed levelébül, hogy már Betlent is magáévá tette az ellenség, kit egyedül az erdélyiek gyengeszivüségeknek tulajdonítunk. Mindazáltal Isten jóvoltábul részünkrűl is egész reménség lehet, hogy mihelyen az mezőt nekünk engedi, könnyű lészen viszont azon helységeknek recuperatiója. Beszterczére Bonafusznak két ízben írtunk, hogy ha az város resolválja magát a defensióra, ben maradjon a praesidiummal; máskint penig vegye útját az máramarosi ösvényeknek ; s nem is hihetjük, hogy ha azt az ellenség kézhez veheti, contentus ne légyen, holott a több operatiókra már az idő is ellensége lészen. íme Görgény iránt micsoda dispositiókat tettünk, Kegyelmednek inclusive megküldöttük; s azért is szükséges, hogy Kegyelmed a mostani ott való kapitány helyett praeficiálja vagy Komlósit avagy Csőri Miklóst. Csudálkozhatunk, hogy noha Kossoviczot előre küldöttük vala Hadadba az annonának administratiójára, mégis mindazáltal oly fogyatkozások vágynak. Kire nézve vagyon oly dispositió, hogy Kővárról is lészen succursus a kenyér praestálásában, s úgy Hadadbul is minden bizonynyal ki fog telni. E mellett értjük tovább is Kegyelmedtül az hadnak kedvetlenségét, holott nagy panaszra nem fakadhat, midőn most is fizetéseket Kegyelmed assignatiója szerint Kővárbúi kivehetik, adván az iránt a fizető mesternek praevie parancsolatot, hogy Kegyelmed assignatiójához alkalmaztassa magát. Sőt inkább lehet panasza az hazának a vitézlő rendre, hogy eleve inkább mutatta dicsíretes próbákkal igaz magyarságú vitézségét, már penig lassankint csüggedez. S el is hittük s tudjuk, hogy Kegyelmeden semmi sem múlik, holott más fél ezer emberrel Rabatint meg merte ütni s verni Kegyelmed. Mindazáltal minthogy az ellenség is elszakadozott, és már a Kegyelmed corpusa is szaporodni fog, légyen azon szép dexteritása szerint, hogy egy notabilis próbát tehessen Klickelsberg ellen, kire segítse is az Ur Isten Kegyelmedet. Coeterum servet Deus P. D. V. ad vota