Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

csalni; azok már is arra rendeltettenek, kihez képest tartóz­kodva gyülekeznek. Nyarai árestomba van Újvárt; az néme­teket kihoztam belőle. Kívül: Spect. ac magn. D. Alex. Károlyi etc. Eredeti, pecséttel. (Rákóczi-levelek, 117.) Az utóirat a fejedelem kézírása CCXXXI. A fejedelem levele Károlyihoz. Balassa-Gyarmat, 1705. szept. 5. Spect. ac magn. D. Baro nobis observandissime. Salutem et omnem foelicitatem. Aszódrul 4. hujus datált Kegyelmed levelét vettük, s tudósétását gróf Barkóczi Ferencz úrral tette dispositiókrul értvén, mind azt s mind penig két corpusban való szakadását az hadnak approbáljuk. Kecske­métieknek penig csak lassú insurrectiójukból is conjiciálhat­ván az ellenségtül eddig is ne talán protectiójokat lenni, azért (másként is Kegyelmedre bízván a mit az haza szolgalatjában jobbnak fog Ítélni) Kegyelmed őket, úgy más lakosokat is elszálléthatja a helyekbül, látván hogy az ellenségnek csak­ugyan által jövetelre vagyon szándéka. Már ma Hidvéghnél megegyezett az lovas had is gróf Eszterhass Antal úr corpusá­val, s holnap Vadkerthez fognak mindenestül szállani, és Kegyelmednek immár ez előtt megirt intentiónk szerént hogy a dolgot folytathassák; várván mindazáltal ottan a Kegyel­med insinuatiójitul, mivel gróf Eszterhasz Antal úrnak is akép­pen megmondottuk, hogy a mint az ellenség motusát Kegyel­med által fogják érteni, ahhoz alkalmaztassák az operatiót. Bottyán urat penig most Kegyelmed mellé nem küldhetjük, mivel lateraliter is bizonyos hadakkal akarván operáltatnunk, szükséges ő Kegyelme preesentiája. Cceterum eandem P. D. V. ad vota valere desideramus. Dátum in oppido Balassa-Gyar­mat 5. Sept. 1705. P. D. V. benevoli F. P. Rákóczi m. pr.

Next

/
Thumbnails
Contents