Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

CXXXVI. Barkóczy Krisztina urát, a Dunán való átmenetel hírére támadt aggodalmairól tudósítja. Gelényes, 170$. ápril közepén. Isten minden jókkal áldja meg Kegyelmedet édesem. Ezen órán veszem Kegyelmed Kalocsárul irott levelét. En, az Isten abba kedvezett, hogy addig semmit sem hallottam, épen csak ezen levélbül értem s most sem voltaképen, mikor s mint esett. Régen vadlódik a szivem, hogy nem lesz jó vége az általmenetelnek, mint hogy tudtam, hogy Hajszter valamikor akarja akkor megyén által a Dunán, s azt is tudtam, hogy azt a földet nem hagyja, azt is tudtam a Dunán hid nincsen s segitséghez semmit nem bizhattam, s meg nem foghatta az elmém, micsoda bizodalomra nézve küldetett Kegyelmed által. Az biztatott, talán lehet valamely titkos reménség. Ez megesett, Isten irgalma hogy Kegyelmedet megtartotta. A mint irja debreczeni biró uram, ott egészlen a volt a híre, hogy maga is vagy rabbá, vagy másként esett Kegyelmed. Elég nagy romlás; tudom a színe volt ott a hadaknak, s ez után megint elhittem, Kegyelmed okoztatik vagy vigyázatlansággal vagy másképpen. Csak megvallom nagy nehézségemre volt Kegyelmed mostani általmeneteli. Eddig tudom alkalmasint megtudatott kik maradtak meg, örömest érteném, s Kegyelmed tovább mit parancsol, mert még most az utak jók lévén Hevesig el mehetnék, onnét hamarébb értethetném Kegyelmedet levéllel. Ezzel Istennek ajánlom kegyelmedet édes Szívem, Kegyelmed igaz hites társa B. K. Külsején: Tekint, és nagys. Károlyi Sándor uramnak etc. cito, cito, cito. Félíven, pecséttel, kelet nélkül. V. köt. 12