Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

informatióm jővén, hogy nem mind olyan az ember a mint magát mutatja, akartam Édesem Kegyelmednek jelentenem, maga dolgát ne bizza se egyre se másra, akármint ajánlják magokat; inkább maradjon fen, ha Isten Kegyelmedet megtartja, a mikor maga szembe lehet akkorra maradjon, én is akarom hogy kitanultam, mert már más útját keresem ha lehet. Tudom Kegyelmed szembe lévén a m. Fejedelemmel, alkalmasint észre vehette Kegyelmedhez való gratiáját miben legyen, tudom féltébe nem mutatta máskint magát ő Nagysága az mint belől volt, nem is birván oly lelkiismerettel mint sokak. Azért Szívem Kegyelmed tudósítván én is ahoz alkalmaztatom magamat, mert mások sokan sokat mondanak; de elhittem én azt, csak Kegyelmed alkalmaztassa magát, már alkalmasint tudván mi tetszik ő Nagyságának, elhittem füstbe megyén gonosz akarói szándéki. Mert ott Kegyelmednek az mint mondják, kevés jóakarója van, s nem apasztja a rosz hírt hanem neveli; de a sok gonosz akaróhoz mindenkor szerencséje volt Kegyelmednek Szívem. Valamely dolgot gondoltam hogy kitanulhattam; ha succedál, emberem által tudósítom Édesem. Magam is azon vagyok felforduljak Kevésre, de elsőbe tudósítást várok, az útját akarom kitanulni. Ezzel maradok Kegyelmednek édes Szívein igaz hites társa Gelényes, 31 Mártii 1705. B. K. Kívül: Tek. és nagys. Károlyi Sándor uramnak, nekem kedves uramnak ő kegyelmének szeretettel írám. Félíven, pecséttel. CXXXII. Ötvös Miklós Károlyi Sándort a szatmári várat illető rendelkezések és Nagy-Bánya égéséről tudósítja. Károly, IJ05. ápril 2. Méltóságos^ Ur, érdemem felett való jó Uram. Kegyelmes urunknak ő Nagyságának Szatthmár vára elhányása eránt való resolutiója leérkezvén, az lövő szerszá-