Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)

LXXXII. Eszter házi Antal Károlyit dunántúli hadi terveiről tudósítja. Simontornya, 1704. aug. 6. Méltóságos Generális nagy jó Urambátyám! Az Kegyelmed méltóságos három rendbéli nekem irott leveleit, ketteit de dato 2 prsesentis, másikát 31 Julii csak­hamar egymásután tegnapi napon nagy örömmel vettem p jóllehet az előbb emanáltatott levelet utóbb vettem, kiben is­mintegy csudálkozással értem, hogy urunknak ő Nagyságá­nak ritkán való tudósításit veheti; nem is egyébnek tulajdo­níthatom, hanem az levelek intercipiálásának, experiálván ezen dolgot magamnál, hasonló hajóban evedzvén Írhatom r hogy húsz levelemre egy válaszom jött mind az ótától fogva, mióta említett urunk ő Nagysága solthi táborárul megindult* Mindazonáltal minékünk ugyancsak azt kell követnünk, vala­miben az alkalmatosság engedi szegény hazánknak szolgalat­jára, a mint Kegyelmed maga méltóságos levelében is bölcsen emlékezik. Egyébaránt szép dispositióiból is kitetszik az. Kegyelmed szíves activitása és dexteritása, kívánván Istentől tovább is idegen nemzetből álló ellenségink ellen való sze­rencsés progressusit, ugy hogy ez jövő téli subsistentiánkat Styriában és Ausztriában vihessük végben. Magam is csekély tehetségem szerént igyekezem mindenekben Kegyelmeddel egyet értvén, az dolgokat secundálnom; csak hogy meg val­lom, ha szintén az szükség annyira hozná is, hogy az hadak­kal succursus képen compareálnom kellenék, itten ezekből az vármegyékből, úgymint Tolna, Baranya és Fehérvár vár­megyékből gyarlÓKéppen telnék ki, mert mind az három vármegyében sem hiszem, hogy tíz falu találtassák, az kikben mostanában laknának, hanem némely végházok vannak, Ozora, Pinczehely, Hidvég, Thamássi, Fok, Szekszárd, Mohács é& Simontornya; ezekből lovas és gyalog circiter öt százig valá kitelik, de eznek is ez az argumentum ja, hogy feleségét,, gyermekét halálig el nem hagyja. Torkában lévén pediglen az rácz ellenség, úgy az német is Szigetvár, Eszék tájékáról^ nemkülönben az Dráva mellékéről, maga általláthatja Kegyel-

Next

/
Thumbnails
Contents