Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára ötödik kötet (Budapest, 1897)
országa, annak statusi ez elmúlt Szent Jakab havának ötödik napján Gyula-Fej ér váratt solenniter celebrált országos gyűlésekben megegyező akarattal, és szabados voxok szerént, Isten ő szent felsége kegyelmes vezérléséből magok fejedelmének válásztottanak; mindazáltal előttünk viselvén az egész magyar nemzet szabadulására elszánt igyekezetünket, mely végre is szenteltük vala fel életünket, ha szintén azon fejedelmi méltóságunknak közbevettetése ily országos gondjainkat s dolgainkat, mely is ezen közügynek elősegélésében nagy és hathatós eszköz lészen, szaporította is, a nemes Vármegyének akarjuk értésére adnunk, egyszersmind továbbra való igazságos akaratunkat ellenségink ez iránt következhető practical ellen világosítanunk, azzal semmiben is azon nemzetséges közügy munkájának promotiójától továbbra is nem recedálunk, hanem azon zelussal, készséggel, és igaz egyenes hazafiúi szeretettel, melyet ki ki eddig is bennünk tapasztalt, minden remissio vagyis megszűnés nélkül munkálódunk s fáradozunk, míg Isten ő szent Fölsége nemzetséges elkezdett munkánknak szerencsés folyamatját oly végre juttatja, melyben édes nemzetünk, úgy a n. Vármegye is kívántató régi dicsőséges állapotjának, törvényének, s szabadságának helyreállítását láthatja, s egyszersmind avval való boldog élésével, fáradsági s munkái után csendes békességes megmaradásával magát nyugosztalhatja. Caeterum praetit. Dom. V. feliciter valere desideramus; Ex castris ad Szeged positis die 6a Augusti Anno 1704. Praetit. Dom. V. Amici ad officia parati F. P. Rákóczi m. pr. Joannes Pápai m. pr. Kívül: Illustrissimis, Reverendissimis etcet. Dominis etcet. inclyti Comitatus Soproniensis amicis Nobis observandissimis, honorandis et gratis. Eredeti, pecséttel. (Rákóczi-levelek, 39.)