Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)
vagy maradékink tartozzunk avagy tartozzanak ö kegyelmének vagy maradékinak plenarie itidem in bona justique ponderis aurea moneta letenni, hova hamarébb. Melyrül adjuk ezen kezünk írásával s pecsétünkkel megerősíttetett levelünket. In oppido Terebes, die 16 mensis Septembris, anno 1707. Franciscus Rákóczy m. pr. Egész íven, pecséttel. Lad. 47. nro. 92. CCLVIII. Gróf Bercsényi Miklós levele a vásárhelyi polgárokhoz, melyben rendeli, hogy az árendát ezentúl Károlyi Sándor generálisnak fizessék. Peklin, 1/09. dec. 21. Isten veletek! Jól emlékezhettek, mire köteleztétek magatokat és nékem is micsoda végezésem volt veletek az árenda dolgában, azt gondolván, hogy annak contextusához képest eleget tesztek kötelességteknek, de úgy látom tellyességgel hallgatásba akarjátok venni a dolgot; kiért is, minthogy távul létem miatt nem láthatok hozzá és nem folytathatom úgy az oeconomiát, mint annak a rendi, kihez képest tudtotokra adom, hogy azon okbúl nem akarván veletek bajmolóskodnom, méltóságos generális Károlyi Sándor öcsém uramnak ugyan azon árendában bocsátottalak benneteket, parancsolván ez levelem által néktek, hogy ennek után na emiétett generális uram parancsolatinak mindenekben engedelmeskedjetek, és szinte úgy valamint nekem adózzatok, mind ez idei árendát, mind pedig az tavalyi restantiákat letévén ö kegyelmének, mellyekrül hogy tudománya lehessen, nevezett generális uramnak resignáltam kezéhez az árenda leveleket, úgy egyéb restantiákrúl való írásimat is. Ehez azért alkalmaztatván magatokat, külömben se cselekedjetek. Ezzel isten veletek. Peklin, 21 Decembris 1709. Néktek földes uratok Gr. B. Miklós m. pr.