Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

CCLIII. Barkóczy Krisztina más levele urához b. Károlyi Sándorhoz. Nagy-Károly, 1608. oct. 5. Sok jókkal áldja meg isten kegyelmedet édes szívem. Kegyelmed levelét édesem, melyet 24 Septembris írt, nagy kedvesen s szeretettel vettem, s maga egészségérűl való tudósításával édes szívem engem kegyelmed igen vigasztal, melyrűl hogy tovább is örvendetes hírt halhassak, szívből kívánom. Mi édes lelkem mostan is az jó isten kegyelmébül mind egészségben vagyunk, s ha isten ezen egészségbe megtartja, egy nagy barna leánt tanál kegyelmed haza jővén. Az mi az kegyelmed parancsolattyát illeti édesem, azon gazember felől,*) értem kegyelmed levelét, párban meghagyván, elküldöm neki, minthogy itt nincsen. Mert e napokban hazajővén, semmiképen asztalhoz nem híjhatták s az kétfelé való gazdálkodás pedig nem volt szintén úgy, az mint ő szerette volna. Itt pedig haraggal keveset használt volna magának, s csak fogta magát s elment Apátiban ; ugyan parancsolatom vagyon, hogy rend felett ne cselekedgyenek, mindazáltal az a gyarló vén ember Kozma, félelmet csinál magának, de ezután én is tudom már magamat mihez alkalmaztatni; azt bizony bánom, hogy kegyelmed búsíttatik, de minthogy mostanában gondoltam, hogy szükséges kegyelmednek tudtára adni, hogy ahoz tudhassa maga dolgait alkalmaztatni édes szívem, ez, minthogy valóságos isten ostora, illik hogy csendesen tűrjük s kegyelmed édes szívem ne is boszankodgyék, mert bizonyosan elhitettem mugammal, isten ő szent fölsége mind jóra fordíttya, minthogy az ő szolgáinak mindeneket javára cselekszik; sok rendbeli levelemmel is kedvetlenítettem kegyelmedet édes szívem iránta, gondolván, ha egyik elvész, másik kezébe akad. Jánd foglalására holnap vagy holnapután elküldök, Marcis uram tanácsával is éltem, kihivatván ő kegyelmét, de mást nem foglalhatni, reménylem *) Azon kalandort érti, ki magát 1697-ben a tíz évvel előbb Szeged megvételekor elesett Károlyi Istvánnak, Sándor testvérének adta ki.