Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

mednek kárára, sőt inkább nagy előmenetelne. Mindezeket azért kegyelmed jól' meg fontolván, kérem szálljon magában, es cselekedje azt, az mit mind annak az szegény romlott földnek megmaradására, oltalmára, s mind maga előmenetelire jobbnak ítíl. Tudom, vannak kegyelmednek talám ollyan haszontalan biztatási, hogy az ő felsége armadái kevesen volnának, de akár ki mit mondjon vagy írjon kegyelmednk, de el ne higyje, mert tökéletlen ember soha nem voltam, de az profuntot bizony mindennap húszezer emberre adják ki, azt pedig kegyelmed jól tudja, cselédre adni s osztani nem szokták, hanem fegyverfogható ember számára; s most is minden bizonynyal két újabb compániája vagyon ő felségének útban, kiknek egyik része csak ma is Tokajhoz fog érkezni, az másik része még hátrább vagyon, s feltött czéljok az, hogy Szatmár mellől bizony soha el nem mennek; de ha kegyelmed az szegény hazának eddig való romlásán könyörül és újabbat reá hozni nem kíván, hanem ő felségének fejet hajt, merem assecurálni kegyelmedet, többet az bemenő praesidiumnál oda nem küldenek; csakhogy ez kívántatik hozzá, hogy ha kegyelmednek ehez leszen kedve, az tisztek közül egy nagyobb rész vacatiónak okáért menjen palatínus urunkhoz ő nagyságához; tudom, látván ő nagysága is az kegyelmed ő felségéhez való hívséget, minden kegyelmességgel leszen kegyelmedhez. Erről való jó válaszát kegyelmednek el várván, kívánom, isten kegyelmedet sok esztendeig jó egésségben tartsa meg. Dátum ex Tárkány, die 30 Junii, anno 1660. — Ha miből pedig kegyelmed ő nagysága előtt való méltatlan kis terekedésemet is kívánja, bizony jó szívvel szolgálok kegyelmednek. Károlyi László sajátkezű fogalmazványa. Lad. 17. nro. 48.