Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

kiváltképpen bizonyos urok hogy nagyságod legyen én nem tudtam, mivelhogy az atyafiakkal együtt portiónk vagyon Vaszarban és Gerényesben nekünk is, nem szólok az ellen, hogy nagyságodé nem volna a többi, jóllehet én noha egy níhányszor közöttök jártam, de hogy csak portiónk volt benne, igen kicsinynyel bántottam avagy háborgattam őket, tudom magok sem mondják azt nagyságodnak hogy háborgattam volna őket, ha igazat akarnak mondani. írja azt is nagyságod, hogy nagyságod az fölyül meg nevezett két falunak gondja viselését egykorban Vajda Kristófra bízta volna, még mikor Győrött élt és lakott, akkor az időben feleségemnek az atyja is Győrött lakott, az istenben elnyugott szegény Dombay Benedek, nem tudom ha ismerte-é nagyságod avagy nem, az is egész életében szabad uraságában volt, és mind bírta az több kicsiny Baranyában levő jószágunkkal együtt. Az esz­tergáim ustromon, mikor sok fő emberek el vészének, tudom emlékezik nagyságod reá, ő is akkor vésze el szegény, akkor lövék az ustromon meg; halála után maradéki kik vannak, egyik Győrött ő fölségének lovas hadnagya Dombay Pál, és két leánya, egyik a feleségem, mind ez óráig bírtuk azt az mi portiónkat. írja nagyságod, hogy minemő igassága legyen nagyságodnak hozzá, azt nagyságod tudja, ha kívántatik és mikor az üdő alkolmatossága mutatja, mi is készek leszünk az atyafiakkal együtt privilegiumonkat producálni, de hogy én csak egy talpalai (így) jószágot igyekezném nagyságod­nak occupálni, azt nem cselekszem egy bízott uramnak is, nem hogy nagyságodnak, sőt inkább nagyságod énnekem parancsoljon s kész vagyok nagyságodnak szolgálni. Isten sokáig éltesse nagyságodat jó egésségben. Dátum Vesprimii, die 10 Augusti, anno 1623. Nagyságodnak szeretettel szolgál Tállay Gyergy*) m. pr. Külsején: Spect. ac magn. dominó dominó Thomae Bosniak, liberó baroni arcis Surany, ac sacr. caes. regiaeque *) Zichy Pálnak ugyancsak Veszprémből, szintén van egy levele ugyan­ezen falvak ügyében Bosnyák Tamáshoz 1623. aug. 9-ikéről.

Next

/
Thumbnails
Contents