Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

csak azon könyörög kegyelmed ő felségének, hogy az transactiónak vigora szerént engedje kegyelmedet ő felsége elő menni igazságában, és azon kivől újabbal ne háborítsa kegyelmedet; kire akkor ő felsége reá is ajánlá magát, mert azt monda, hogy az transactio úgy sónál, hogy valamikor leteszi Zólyomi uram az kegyelmed pénzét, vagy ő felsége Zólyomi uram képében, tehát kegyelmed tartozzék fel venni; én azt mondám, hogy az mint én reá emlékezem és az transactiót is kegyelmed mutatta énnekem, valamihelt Zólyomi uram az prasfigált napra az kegyelmed summáját le nem tette, sem Erdőd-Szádát ki nem váltották, kegyelmednek ottan minden vígezése ez elébbeli Zólyomi uramnak (így) füstbe ment, mert abban az transactióban mindent ki kötött Zólyomi uram; melyre ő felsége azt monda, hogy ő neki nem úgy volt értésére, hanem az mint fellyebb meg írtam. Igen is búsulnak rajta, még pedig ugyan nehézséget is látok Kapy uramra felőle, mivel ő felsége abbeli tractatust ő kegyelmére bízott volt, de Kapy uram meg menté magát. Immár abban vagyon az dolog, hogy az transactióért el küldöttek, hogy meg lássák abban mint vagyon, kivel holnap ide érkeznek; és immár addig az kegyelmed jámbor szolgáját innét el nem bocsáthatom, mert azon válik meg az dolog. Interim kegyelmed legyen oly készen, hogy mihelt az kegyelmed szolgája írkezik, ha kívántatik, jöttest jöhessen. Bezzeg mikor énnekem illyen nagy dolgom volna, bizony magam sollicitálnám; ha mostan kegyelmed itt leszen vala, nagyban merem kötni, hogy minden dolgát jó terminusban hozhatja vala; én nem tudom, mi lén az oka az kegyelmed el maradásának r Azt hallottam, hogy az kinek az foga fáj, rajta tartja az nyelvit. Immár attúl félek, hogy ha kegyelmed be jő is, itt nem talál bennünket, és szinte vagy Fejérvárra vagy annál is tovább kell munkálódni kegyelmednek. Jóllehet még az gyűlés után is egynehány nappal itt mulat ő felsége, azt monda, ha az pestistűi mostan nem inficiáltatik itt is az ájer. — Uram, az ötszáz arany felől is szóllottam, és igen szívem szerént törekedtem ő felsége előtt, isten látja, de bizony még igen kevés hasznát vettem. Nem hagyom azért csak ebbe; valaminek ugyan kell lenni; jóllehet uram, bezzeg soha még ezt nem láttam, hogy akárki semmit is véghez ne vihessen itt, az mint mostan