Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára harmadik kötet (Budapest, 1885)

megh irtham, annak feletheen the k. kedweeth leelye ; eezrewl megh esmery the k. hogy nem my akarathonkbol wagyon, merth thwgya kegelmed, hogy en az wagyok, az kynek magamath montham, ees az my neween magamath ayanlothom, merth en the k. barathya wagyok. Ez lewel kewlth Budán, zenth Emryh kyral napyan, anno domini 1510. Lazlo deák Zalkay, Erdeinek ees (Maramar)usnak kamara ispannya. KivüT: Ez lewel adasseg wythezle(w ees thyzthejlendew Banffy Ferencznek Dobó wramnak ees barathomnak. Papíron, negyedrész ívre írva, melynek alsó széle szakadozott ; hajtásán záró gyűrűs pecsét, melyben a kétfelé osztott paizs alsó mezejében heraldikai liliom, a paizs felett pedig L. Z. betűk láthatók. Lad. 52. nro. 166. — Megjegyezzük, hogy e becses nyelvemléket már régebben közzé tette ugyan Döbrentei Gábor, Régi M. Nyelvemlékek II. k. 2-ik rész, 9. 1., s Horváth István a levél eléggé sikerűit rézmetszetü hasonmását is kiadta, Tud. Gyűjt. 1835. IX-ik k., de mindamellett indokoltnak találtuk, hogy a család levéltárának e legrégibb eredeti magyar nyelvű okiratát codexünkbe újra fölvegyük; s miután betű szerint híven közöltük, egyszersmind a régi magyarsággal tán kevésbbé ismerős olvasók kedvéért megkísértjük, azt az akkor föltehető kiejtés szerint mai helyesírásunkkal is visszaadni. A levél így hangozhatott: Keszenetöm és barátságom után ; én tisztelendő uram és barátom, vévén az te kegyelmed levelét, az te kegyelmed panasziból meg értettem az te kegyelmed bosszússágát és nagy jeles kárát, kit tudja kegyelmed hogy igen bánok, ezzel penig meg is mutatom, hogy bánom és nem én akaratomból vagyon ; mert írtam róla Dézsházy Istvánnak az mi dolgossonknak oda Vízaknára, hogy ki jőjjen, és ez kegyelmeddel lött dolgot meg lássa ; meg látván, az Baxay Bernálddal te kegyelmed minden káráról és hosszússágáról eleget tetessen ; Baxay Bernáldnak es ezen képpen meg írtam, annak felettén te kegyelmed kedvét lelje ; ezről meg esméri te kegyelmed, hogy nem mi akaratunkból vagyon, mert tudja kegyelmed, hogy én az vagyok az kinek magamat mondtam, és az mi nevén magamat ajánlottam, mert én te kegyelmed barátja vagyok. Ez levél költ Budán, szent Emrih királ napján, anno domini 1510. László deák Szálkai, Érdélnek és Máramarusnak kamara ispánja. Kivűl: Ez levél adassék vitézlő és tisztelendő Bánffy Ferencznek, Dobó uramnak és barátomnak.