Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára harmadik kötet (Budapest, 1885)

dolgokbari is ; ezzel nagyobban mondom, hogy szolgámat, ki nemes ember gyermeke, azonképpen mint enmagamat földre ejtette, sebben holt elevenül hattá. Annak meg azonképpen bintetését tervénböl várom ; ugyan azon keresetem ezenn is mint az többin, ötszáz forint. Az alperes feleleti : Mikoron az mi urunk parancsolatjából egy atyjafiát ké­sértük volna, Ohaton meg szállottunk vala. Meg hozá nekünk az strázsa, hogy valami lovagok nyomónkban utánnunk igen jünének; ezt is monda: ám látám — úgymond — hogy paizsát kopjáját az inastul elvévé ; készen jű — úgymond — gondoljatok reá. Az szekerestől az falun kivűl ő meg értette nyílván, hogy mi magyarok voltunk, és meg esmérte köztünk Thúry Benedeket, az mi urunk atyjafiát, kit mi késértünk, kit neki meg is mondottanak. Ezzel semmit nem gondolt, mi reánk úgy jütt arczúl. O tudta, hogy mi magyarok vágyónk, de mi nem tudtuk, hogy ha terek vagy magyar. Minket az mi tisztességünk vezérlett arra, hogy az mi urunk atyjafiát meg oltalmazjuk ; mi őtet nem bántottuk volna, ha esmértük volna ; mert ha bántani akartuk volna is, nem engedte volna ; sőt mástul is meg oltalmaztatta volna velünk az mi urunk atyjafia (így); azért mi nem tudjuk, ha mi tűlönk esott ; de ha mi esött volna is, valamit míveltünk volna, magunk ótal­mában míveltük volna, és töröknek alítván míveltük volna ; mert mi meg kértük őtet, ha magyar?, de nekünk semmi szót nem adott. Bizonyítson mind az két fél feleleti szerént. Az tanuk vallási. Felperes tanúi : Az ohati Nagy Dámján hiti le tévén ezt vallja, hogy látám, hogy az faluból azok ki ménének a kik Thúry Bene­dekkel valának ; osztán látám, hogy egy kicsin vártatván, amazoknak egy elesek az más félnek ; azt is látám, hogy ezeknek egyiknek mezítelen szablya vala, a kik Thúry Bene­dekkel ki ménének. Sólyom Fábián, ohati: Látám, hogy az uram szolgái kimenének az egyház felé; azonban mondák, hogy ám öszve útközének, egywld (így) kettő le esék az más félben. Baronyi Péter, ohati : Látám, hogy öszve ménének,

Next

/
Thumbnails
Contents