Kimutatás néhai gróf Károlyi Sándor és felesége, gróf Kornis Clarisse által Újpesten és Istvántelken létesített jótékony intézmények 1914. július 1-től 1915. deczember 31-ig való működéséről (Budapest, 1916)

Van benne csend, egészséges levegő, tisztaság, hygienikus berendezés és gyöngéd gondoskodás a vezető kedves nővérek részéről. Eredetileg 30 öreg befogadására épült, 1912-ben azonban kibővült úgy, hogy jelenleg 72 aggot fogadhat be, és pedig 31 férfit és 41 nőt. Első sorban Rákospalotának és környékének szegényeit veszik fel valláskülönbség nélkül, ilyenek hiányában távolabb­ról valókat is. A felvétel kellékei: legalább 60 éves kor, testi törődött­ség, elhagyottság. Az intézetbe felvettek teljesen ingyen ellátásban és gon­dozásban, esetleg ápolásban részesülnek. Az intézetet egy francziaországi női szerzet «a szegények kis testvérei)) («Petites soeurs des pauvres») vezetik, kik sza­bályaik értelmében az általuk gyűjtött pénz- és terménybcli adományokból tartják azt fenn. Az a körülmény, hogy az intézet alapítása óta állandóan telve van, úgy, hogy a kibővítés mellett sem képes az összes jelentkezőket befogadni, hézagpótló voltáról tanúskodik, az adományok pedig azt bizonyítják, hogy úgy az intézet, mint a vezető nővérek megnyerték a közönség bizalmát. Működése 1914 július i-től 1915 deczember 31-ig. A létszám állandóan teljes volt: 31 férfi, 41 nő. Ez in­tézetnél a háború annyiban érezteti hatását, hogy újabban többen kerültek be olyanok, kiket a háború fosztott meg sze­retteiktől, eltartóiktól s kiket ez intézmény most a kiállott szenvedések után legalább a nélkülözésektől megment.

Next

/
Thumbnails
Contents