M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
AZ 1945-ÖS FÖLDREFORM
A földreform-rendelet igénybe vehetőnek mondotta ki úri birtokosok száz, a parasztbirtokosok kétszáz kat. holdon felüli földterületét és elkobozhatónak ítélt - nagyságra való tekintet nélkül - minden olyan birtokot, amelynek tulajdonosa hazaárulás vagy népellenes bűnösség vádjával elmarasztalható volt. Az elkobzási elv radikálisabb vagy liberálisabb alkalmazása, az 50-200 kat. holdas birtokok esetében bizonyos mértékig összefüggésben állott a birtokmegoszlással; nem véletlen, hogy a radikális megoldás gyakoribb volt a Tiszántúlon, ahol nagy termőterületet tartottak lekötve éppen ezek a birtokok. Az idetartozó úri, illetve parasztbirtokosok többsége bőséges okot szolgáltatott korábbi - s különösen a háború alatti - magatartásával ahhoz, hogy a földosztó bizottságok saját hatáskörükben jogos szigorral, bátran kimondják rájuk a népellenesség, a hazaárulás ítéletét, s földjeiket ezen alapon elkobzás alá vonják. Hogy a szegényparasztok nem tartották túlságosan nagy tiszteletben egyes „parasztbirtokosok" 200 holdas birtokhatárát, annak magyarázata maguknál a parasztbirtokosoknál, az ő magatartásukban keresendő. Ezek a birtokosok 1945 előtt - néhány kivételtől eltekintve - mélységesen meg lettek volna sértve, ha őket parasztoknak nézik. Minden törekvésük, zsugori, kizsákmányoló életmódjuk célja az volt, hogy bekerüljenek az „igazi" úri birtokosok közé. A szegényparasztok tudták ezt a legjobban, akik ezek úrhatnámságát a saját bőrükön érezték. Nem a népi „túlkapás" hát, hanem saját múltjuk, életmódjuk volt az oka, ha 1945-ben cselédeik nem voltak hajlandók egyszerre tudomásul venni parasztbirtokossá való visszavedlésüket, hanem éppen úgy úri birtokosként kezelték őket, mint ahogy ezt megszokták még abban az időben, amikor napszámra jártak hozzájuk. így természetes, hogy az ilyen álparaszti birtokosok bírható földjeinek határát leszállították az úri birtokosokat megillető 100 holdra vagy elkobozták tőlük is az egészet, ha erre politikai magatartásukkal okot szolgáltattak. A földreform által érintettek - a kisajátított nagybirtokosok, úri birtokosok, korábbi gőgjükért földjükkel fizető kulákok - rövid, döbbent hallgatás után elkezdtek tiltakozni, elkezdték tagadni háborús és népellenes bűnösségüket, sőt közülük nem egy még a demokratikus jelzőt sem átallotta önmagára akasztani. Már április végén megindult a panaszok, fellebbezések, önigazolások áradata. Ebben a korai időpontban elsősorban az el nem menekült nagygazdák s a hivatali, a jogászi mesterkedésekben jártas úri birtokosok hozakodtak elő a maguk sérelmeivel és a „jog" alapján rendkívül magabiztos hangon követelték a földjük elkobzását kimondó határozatok megsemmisítését; vagy éppen parasztbirtokosi mivoltjukat bizonygatva követelték „a nekik ehhez járó" 200 kat. hold meghagyását. A szegényparasztok azonban nem ijedtek meg, hanem készek voltak végigvinni a harcot. Harcos hangú gyűlések jegyzőkönyvei, paraszti levelei százai, az elkobzott földek tulajdonosai ellen tett tanúvallomások jelzik már 1945 májusától a szegényparasztok földtől való tántoríthatatlanságát. Ismerjünk
