M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

AZ 1945-ÖS FÖLDREFORM

nyait, s aztán azon nyomban - ahogy lehetett, vonat tetején, szekéren, kerék­páron vagy éppen gyalog is - eljuttatták a gondjukra bízott terület legeldugot­tabb falvaiba is. Eljuttatták, magyarázták, s adták az első végrehajtási tanácso­kat. Állandóan úton voltak, járták a hozzájuk tartozó községeket: itt a föld­igénylők gyűlését szervezték, ott a jelentkező igénylők összeírását szorgalmazr ták, amott az igénybe vehető földek körüli vitákban teremtettek nyugalmat. Mindenütt ott voltak, ahol segíteni kellett, elhárítani valami akadályt a föld­reform gyors végrehajtásának útjából. Sajátos szerep jutott a földreform végrehajtásának segítésében a szovjet had­seregnek. A szovjet hadseregnek, mely a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jogait gyakorolva tartózkodott Magyarországon, joga és kötelessége volt biztosítani a fasiszta maradványok felszámolását, a demokratikus átalakulás feltételeinek mi­nél maradéktalanabb biztosítását. Túl azonban jogon és kötelességen, a szovjet hadsereg forradalmi hadsereg, s lényegéhez tartozik a demokrácia szolgálata, irtása mindannak, ami reakciós, ami visszahúzó. Érthető tehát, hogy jól tudta, mit jelent Magyarországon a földreform sikere, s mindent el is követett annak minél következetesebb megvalósítása érdekében. A szovjet hadsereg szerepe a földreformban már ott kezdődött, hogy sürgette a kormánynál a rendelet mielőbbi megjelenését. Történelmi tapasztalatból jól tudta, hogy a parasztság tudatában a demokrácia csak egy sikeres földreform után nyer hitelt. Természetes, hogy ezután rajta tartotta szemét a végrehajtás munkálatain is. A szovjet hadsereg Magyarországon állomásozó alakulatainak vezetői mindenekelőtt azt szorgalmazták, hogy a földreform tempója ne lassul­jon le. A lassúság az egész földreform sikerét veszélyeztette volna, ezért ez meg­engedhetetlen volt. Tudták ugyan, hogy a gyorsaság hibákat szülhet, de csak a földreform lényegét nem érintő hibákat, amelyeket ki lehet majd javí­tani akkor, amikor a földreform tényét - éppen a gyors végrehajtás következ­tében - már nem lehet kétségessé tenni. Ezért ők a gyorsaságot szorgalmazták még az így elkerülhetetlen hibákkal együtt is. A szovjet hadsereg vidéken állo­másozó alakulatainak tisztjei ezért azonnal megjelentek ott, ahol nem haladt elég gyorsan a munka, s szép szóval - de ha a szükség úgy kívánta, hatalmi tekintélyüket is latba vetve - igyekeztek meggyorsítani a földek kiosztását. A szovjet katonák eme magatartását a megyei földbirtokrendező tanácsok, illetve községi földigénylő bizottságok nem egy jegyzőkönyve őrzi. Például a Tolna megyei Földbirtokrendező Tanács feljegyzi, hogy a dombóvári járásban április 3-án este megjelent a főszolgabírói hivatalban Szekszárd­ról egy orosz alezredes, és elrendelte, hogy hosszas adminisztrálás helyett a földigénylő bizottságok azonnal lássanak hozzá a földek kiosztásához, és két nap múlva tegyenek jelentést arról, hogy mit végeztek. 17 A Szolnok megyei tiszapüspökiek részletesen lejegyezték, hogyan kísérték figyelemmel a szov­17 ÁL Szekszárd. Tolna megyei Földbirtokrendező Tanács iratai. 70/1945.

Next

/
Thumbnails
Contents