M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
A-nagybirtokrendszer megszüntetése mellett a földreform második korszakalkotó, jelentősége a telepítésben rejlik. A sűrű népességű magyar vidékek lakói kerülnek áttelepítés útján a volt nagybirtokokból a községi földigénylők által igénybe vett területre, s ami még fontosabb, foglalják majd el egy új honfoglalás formájában a volksbundista és a nemzet ellen dolgozó svábság által eddig bitorolt gazdaságokat. A Népgondozó Hivatal járási megbízottai és a megyei földbirtokrendező tanács között eddig nem volt meg a kellő összhang. Ennek megteremtése fontos alapfeltétele a telepítés hatékonyságának. Meg fogja gyorsítani a telepítést a belügyminiszter úr 101 327/1945. számú rendeletének végrehajtása, amely a községi képviselő-testület és az igazoló választmány működésének szüneteltetését rendeli el olyan községekben, amelyekben az 1710/1945.. Me, sz. rendelet 2. §-ának 5. pontja alá eső személyek kitelepítése és helyükbe mások odaköltöztetésére irányuló intézkedések vannak folyamatban. Szükségessé válnék azonban emellett kormánybiztos kirendelése is. A svábokat igazoló bizottságok működése azonban, a többi igazoló bizottságokéhoz hasonlóan, túlságosan enyhének mondható, és sváb községek magyar lakosainak is olyan a hangulata sok esetben, hogy a község ártalmára volna a svábok kitelepítése, mert szorgalmukra, összetartásukra a községnek szüksége lenne. Ilyen hangulatos beállításokkal igyekeznek befolyásolni az igazoló bizottságokat, és igyekeznek elodázni magát a telepítést is, amely éppen idegen királyok által elnyomott magyar népünknek tudja meghozni a történelmi igazságszolgáltatás segítségével, a svábok helyén, a magyar kéz által megmunkált, saját tulajdonban álló magyar szántóföldeket, magyar szőlőket. Részlet Fejér vármegye alispánjának a közigazgatás 1945. évben végzett munkájáról szóló jelentésébül. Székesfehérvár, 1946. Debreceni István Könyvnyomdája. 15-18. old. 153 Budapest, 1946. január 16 • .< Äz Országos Föidbirtokrendezö Tanács rendelete a Szabolcs megyei Földbirtokrendező Tanácshoz: figyelmeztesse a községi földigénylő bizottságokat, hogy a földek újraosztásával ne veszélyeztessék- a földek megművelését Szabolcs vármegye gazdasági felügyelősége táviratilag a magyar földművelésügyi miniszter úrnak jelentette, hogy a vármegyében több földigénylő bizottság a tavasszal kiosztott földeket, valamint a vármegyei tanács által a tulajdonosoknak visszaadott földeket újraosztja, s ennek következtében a földtulajdonosok teljes bizonytalanságban vannak és az időszerű munkálatokat nem végzik el. Az Országos Föidbirtokrendezö Tanács 11 834/1945. II. sz. körrendeletében elrendelte a termelés folytonosságának biztosítása végett, hogy azokban a községekben, ahol a megyei tanács műszaki szakértői augusztus folyamán a végleges kiosztást befejezni nem tudták, a földhözjuttatottak kötelesek a birtokukba adott területet a községi földigénylő bizottság kijelölése szerint haladéktalanul megművelni. 30* 467