M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
Az ünnepély és vacsora pontos idejét később fogjuk közölni. Az ünnepéllyel kapcsolatosan a földigénylő bizottság vacsorát és azzal egybekötött táncmulatságot rendez. Vacsora ára személyenként 110 pengő. Kérjük a vacsorán megjelenni szándékozókat, hogy a mellékelt ívre iratkozzanak fel, mert vacsora csak annak lesz biztosítva, kinek neve alá van írva, feltüntetve azt is, hogy hány személlyel vesz részt a vacsorán. Aki az ívet aláírta, meg nem jelenés esetén is a vacsora árának megfizetésére köteles. A vacsorán megjelenőket kéri a rendezőség, hogy tányért, evőeszközt, poharat mindenki hozzon magával. Tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, személyenként fél kilogramm krumplit és tehetőség szerint, akinek van, kevés zsírt vagy szalonnát szombaton estig a közellátási hivatalnál adják át. Vacsorajegyek csütörtök reggeltől kezdve előre válthatók szintén a közellátási hivatalban. Borról a rendezőség gondoskodott, melynek litere 200 pengő. Földigénylő bizottság Egyoldalas, géppel írt fogalmazvány. - Szolnoki ÁL Kuncsorbai kfb sz. n. 143 Tiszavid, 1945. augusztus 30 A földigénylő bizottság elnökének jelentése a megyei földhivatalhoz: tiltakozik a kiosztott földek egy részének a volt tulajdonos részére történő visszaadása ellen Ezen számú felhívásra [289/1945. FH sz.] jelenti a Tiszavidi Földigénylő Bizottság elnöke, hogy a földigénylő bizottság kapott hetvenhat darab birtoklevelet, ki is van állítva az igénylők részére, de kiosztva még nincs, mert elsősorban kaptam a vármegyei földbirtokrendező tanácstól egy értesítést, hogy még a további rendelkezésig ne osszam ki a birtokleveleket, de még a jelen helyzetben egyáltalán nem oszthatom ki a birtokleveleket, mert nálunk fölborította a megyei tanács a földreformot azzal, hogy a nélkülözhetetlen már kiosztott birtok[ból] visszahagyott két birtoktestet a volt tulajdonosnak, azzal az indokkal, az egyiket, 130 kat. holdat, hogy osztott birtok, a másik 30 kat. holdat azért, mert csak 30 kat. hold, s erre nekünk megvan a kellő indokunk, hogy ha százszor visszahagyta is a vármegyei tanács, akkor sem engedhetjük vissza ezen két birtoktestet, mert e nélkül nálunk nincs földreform, márpedig 76 igénylőt nem lehet föld nélkül hagyni, mikor van határunkban kiosztandó föld, és mi ösmerjük a helyi viszonyokat, nem a megyei földbirtokrendező tanács, s ezek után előreláthatólag a hazatérő katonák részére még szükségem lesz körülbelül 50 darab birtoklevélre. S továbbá a kérek információt a múlt, 14-es háború utáni vitéz-földekre, mi a rendelkezés, igénybe vehető-e vagy sem, dacára, hogy nagy szükségünk volna rá, mivel a tulajdonosai más községben laknak, egy más megyében lakik és lakott, és a fönt említett visszahagyott két birtoktestet megfellebbeztük az Országos Földbirtokrendező Tanácshoz még június 27-én és ez ideig még nem kaptunk választ, ezzel a visszahagyással kapcsolatosan nem tudtam