M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
Határozat A szakszervezeti titkár által a termelőszövetkezet -működésének ismertetése irtán a taggyűlés úgy határozott, azonnal megalakítja a termelőszövetkezetet, azon határozattal, hogy bármely más párt tagjai is beléphetnek. Az összeírást azonnal meg is kezdte, a beiratkozottak száma 61 lett, és megtartotta alakuló gyűlését, mely a következőkben határozott: választ egy öt tagból álló bizottságot, mely a termelőszövetkezet működését tőlük telhető legjobb odaadással fogja irányítani. Az eddig beiratkozott tagok úgy határoztak, mivel még a taglétszám emelkedésével számolni lehet, az alaptőkét fejenként 100, azaz egyszáz pengőben állapítja meg. Ezen alaptőke a tagok szaporodásával másként módosítható. Ezek után sor került a bizottság megválasztására, mely egyelőre öt tagból áll, név szerint: ügyvezető elnök Nagy Gábor, alel. Szőke András, pénzt. Kádár B. József, jegyző Gedó Béla, szerszámk. Domán Ferenc. A taggyűlés utasítja a megválasztott bizottságot, vegyék fel az érintkezést a vármegyei titkársággal, járjanak el a Közellátási Hivatalnál a szántáshoz szükséges üzemanyag beszerzése végett. Több tárgy nem lévén, az elnök köszöni a megjelentek megjelenését. Jegyzőkönyv hitelesítőnek kinevezi Kis v. Joachimot és Jakab Zakariás tagtársakat. A gyűlést bezárja. 'Kiss v. Joachim s. k. Nagy Gábor s. k. Jakab Zakariás s. k. ügyvezető elnök Mellékelten kérjük a kömlői termelőszövetkezet részére a barcsi gazdaságban levő nyersolajos traktort és a többi hátramaradt gazdasági szerszámokat és felszerelést mielőbb birtokunkba megkaphassuk, és a munkálatokat megkezdhessük. Az őstermelő szövetkezetnek van egy traktorja, amely nem működik, így azt is a helyi termelő bizottság vegye igénybe, ha a fent nevezettek nem tudják hasznosítani vagy talán nem is akarják, mert nem lehet, hogy gazdasági szerszámok kihasználatlanul heverjenek. Egyoldalas, géppel írt másolat. — Egri ÁL Heves m. FH levelezés. Kömlő. 8. 139 Battonya, 1945. augusztus 22 A községi földigénylő bizottság felterjesztése a Csanád megyei Földbirtokrendező Tanácshoz: a juttatásból kimaradtak részére a meghagyott 100 holdas birtokok és a mezőhegyesi ménesbirtok egy részének felosztását kérik Hivatkozva az Országos Földbirtokrendező Tanácsnak f. évi június 2-án, 52/1945. szám alatti kérelmünkre, melyben kértük a mezőhegyesi birtokból és a visszahagyott 100 holdakból a földhöz nem jutottak juttatását. Mivel kérelmünk ez ideig elintézést nem nyert, ismételten fenti kérelmünkkel járulunk a .28 Földreform 1945 433