M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

AZ 1945-ÖS FÖLDREFORM

az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívását, hanem már azt megelőzően intéz­kedéseket tesz kormányrendelet végrehajtására nézve". 38 Ilyen előzmények után került megtárgyalásra az elkészült rendelettervezet, melyet március 15-én pártközi értekezlet és március 17-én a minisztertanács is elfogadott. Ezt meg nem másíthatta ezután már Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszternek a minisztertanács jegyzőkönyvére tett utólagos megjegyzése sem. „A földreform szükségét és feltétlen érdekét magam is szükségesnek tartom - hangzik a bejegyzés —, de nem alkotmányellenes formában, mint ahogy keresztül lett víve. Törvényjavaslatnak készült és törvénybe iktatással kellett volna keresztülvinni. A nemzetgyűlés elé vinni, mert a kormánynyilatkozat nem jogforrás. Balogh államtitkár úrnak 39 semmiféle felhatalmazást nem adtam erre a hozzájárulásra. A rendeletet rossznak és keresztülvitelét törvényellenes­nek tartom. Teleki." 40 Teleki Géza földbirtokos volt, horthysta politikus, szakított a fasisztákkal és tagja lett annak a küldöttségnek, amelyet Horthyék 1944 szeptemberében fegyverszüneti kérelemmel Moszkvába küldtek, tagja lett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak. Teleki Géza nem vett részt azon a minisztertanácsi ülésen, amelyiken a rendeletet megszavazták. Nagyon valószínű, hogy szándékosan nem akart ott lenni, de legalább a jegyzőkönyvre írt sorain keresztül azért hallatni akarta szavát. Hogy nem ment el az ülésre, azzal nyilván a kommunis­ták előtt akart jó pontot szerezni, meg nem jelenésével dokumentálva, hogy hajlandó nem ellenezni egy mégolyan radikális intézkedést sem - egyben megkímélni akarta magát egy számára mindenképpen kellemetlen szituációtól. A jegyzőkönyvre írott utólagos bejegyzésével viszont arra az eshetőségre kívánta magát lefedezni, ha netán mégis egyszer osztályostársai visszakerülné­nek *a hatalomba, legyen dokumentuma arról, hogy ő nem akarta a föld­reformot. A földreform ügye azonban, ha a kulisszák mögött le is játszódtak még ilyen és ehhez hasonló jelenetek, feltartóztathatatlanul, sőt egyre gyorsuló ütem­ben haladt előre a maga útján. Március 18-án megjelent a sajtóban ,,A nagy­birtokrendszer megszüntetéséről és a földművesnép földhözjuttatásáról szóló 600/1945. Me. sz. rendelet". A 600/1945. Me. sz. rendelet a szegényparasztok számára nem egy rendelet volt a sok közül, hanem a rendelet. Nemcsak a számát tanulták meg, hanem egyes paragrafusait is, annyira, hogy később - mikor a szükség úgy hozta - még hadakozni is igen jól tudtak vele. Ez első pillanatban talán meg­lepő - figyelembe véve, hogy olyan emberekről van szó, akiktől a jogászi munka 38 Délmagyarország, 1945. február 20. 39 Balogh István, a VKM államtitkára képviselte Teleki Géza grófot azon a minisztertanácsi értekezleten, mely elfogadta a földreformról szóló törvényjavaslatot. 40 Az Országház Irattára. A minisztertanács iratai. Minisztertanácsi jkv.' 1945. március 17.

Next

/
Thumbnails
Contents