M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
a földreform végrehajtásába. Sokszor adtak olyan utasításokat a községi földigénylő bizottságoknak, melyek ellentétben álltak a földreform-rendelettel és a megyei földbirtokrendező tanács határozatával. A pártok ily irányú tevékenysége is oka egyrészt annak, hogy a megyei földbirtokrendező tanács a tényleges kiosztás jóváhagyását módosítások elrendelése nélkül nem teljesíthette. 7. a) A gazdasági cselédek és nincstelenek, b) a középbirtokosok általában örömmel fogadták a földreformot és annak végrehajtását. Mindamellett több helyen a nincstelenek és gazdasági cselédek, valamint a törpebirtokosok elégedetlenek azzal, hogy nem jutott nekik oly nagyságú földingatlan, mint amennyire vágytak. Több helyen nyugtalanságot váltott ki nálunk az a körülmény, hogy a háború pusztításai folytán a juttatottak földjeinek megműveléséhez hiányzik a megfelelő takarmány, s félnek attól, hogy ennek következtében földjeiket megművelni nem tudják. c) A nagybirtokos parasztok, minthogy őket a rendelet nem érinti, jóindulatú közönnyel viseltetnek a földreformmal szemben. d) A nagybirtokosok túlnyomó része lakóhelyétől még mindig távol van, az itten levő kisebb rész természetesen fájdalommal veszi tudomásul a rendelet intézkedéseit, s megkísérli kiharcolni magának a rendelet nyújtotta kedvezményes birtokmaximumot. E törekvését a törvény keretei között igyekszik elérni, és a rendelettel szemben való nyílt állásfoglalástól tartózkodik. e) Az egyháziak részéről sem tapasztalható ellenállás, beletörődni látszanak a földreformba, sőt egyes egyházi személyek ott, ahol lehetett, segítettek a gazdasági cselédek és nincstelenek földhöz juttatásában. E kérdőpontban foglalt érdekeltek részéről beszéd, szónoklat a megyében nem hangzott el. 8. A kormány tagjai közül Nagy Imre földművelésügyi miniszter jelent meg Kaposváron 1945. évi május hó 1-én, és ünnepélyesen osztotta ki 11 község földhözjuttatottjainak a birtoklevelet. 9. Se nyílt felszólalás a földreform ellen, sem pedig terrorcselekmény e megyében észlelhető nem volt. Tízoldalas, géppel irt másolat. - OL OF 19Í5-1665. (17725.) A jelentéshez csatolt kimutatás szerint: elkoboztak 548 gazdaságot 38 246 kat. hold terjedelemben, megváltottak 523 gazdaságot 375 283 kat. hold terjedelemben, kiosztottak 39 195 juttatottnak 210 397 kat. holdat, állami tulajdonba került ' 148 487 kat. hold, közös használatba került 24 729 kat. hold. A földosztás során gazdasági cselédek 64 402 kat. holdat, nincstelenek 46 998 kat. holdat, kisbirtokosok és törpebirtokosok 98 104 kat. holdat kaptak. [Ugyanott.] / r