M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
sekre, melyeket másolatban jelen jegyzőkönyvhöz csatolunk, 1 aznap estére kérte a Szegedi Földigénylő Bizottság válaszát. Érdeklődésére a tanács megbízásából a jelen levő dr. Kispéter István ismertette Szeged speciális helyzetét a földreform végrehajtásával kapcsolatban. A felmutatott térképen megjelölte a város tulajdonát képező és kiosztásra kerülő területeket, azoknak gazdasági helyzetét, a piaci értékesítési viszonyok lehetőségét, valamint azt a körülményt, hogy a kiosztásra kerülő birtoktest már eddig is kisbérletek formájában hasznosíttatott, és a juttatás - figyelembe véve a vonatkozó rendeletnek az eddigi kisbérlők előnyben részesítésére vonatkozó rendelkezését - nagyjából tulajdonképpen csak a bérleményeknek arányosítását jelenti az igénylők igényjogosultságának figyelembevételével. Közölte, hogy a földhöz juttatás ily módon 80%-ban elvégzettnek tekinthető. Glibiny kívánságára Járai Gyula gazdasági felügyelő, a tanács tagja, ismertette a vetések állását, a művelési ágak arányát és a gazdasági munkálatok haladását, különös tekintettel a munkában levő traktorok teljesítményére, és az orosz hadsereg által mezőgazdasági célra rendelkezésre bocsátott üzemanyagok felhasználására vonatkozóan. Glibiny kapitány az előadónak elismerését fejezte ki, és a földigénylő bizottság, valamint a tárgyaló tanács által adott felvilágosításokért köszönetéi fejezte ki. Egyben a tanácsnak rendelkezésére bocsátotta azt a statisztikai kérdőívet, amelyet a földbirtokrendezés befejezése után az Ellenőrző Bizottság szentesi tagozatának kitöltve be kell nyújtani. Nyomatékosan felhívta az érdekelteket a földbirtokrendezési munka mielőbbi befejezésére. A jelenlevő Picler György főispáni titkárnál érdeklődött a földbirtokrendezés állásáról, legutóbb az ellenőrző bizottsághoz Szentesre küldött jelentésre vonatkozóan, és felhívta őt, hogy a további jelentéseket az Ellenőrző Bizottsághoz másodnaponként pontosan nyújtsa be. Dr. Zolnay Imre, a tanács elnöke beszámolt Glibiny kapitánynak arról, hogy a tanács állandóan kiszáll az egyes határrészeken a földosztás helyszínére, és a felmerült panaszokat a panaszosok kihallgatásával, valamint a földigénylő albizottságoknak a felmerült konkrét ügy körülményeire való meghallgatásával a vitás ügyben rögtön határozatot hoz, és azt a panaszosokkal a helyszínen közli. Glibiny kapitány a tanácsnak ilyen irányú munkáját elismeréssel vette tudomásul és helyesli. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekesztette. A jegyzőkönyv lezáratott. Négyoldalas, géppel írt tisztázat. - Szegedi ÁL Csongrád m. FT szegedi tárgyaló tanácsának jkv. 1945. április 16. Szeged város nagy kiterjedésű határában 64 000 kat. hold került megváltásra, amelyet 6188 jogosult részére adtak át. A megváltott föld túlnyomó részben a város tulajdona volt. A szegedi földosztás lényegében azt jelentette, hogy a városi földeket örökbérletben tartó parasztok a bérletek tulajdonosaivá váltak. [Ugyanott, 1946. szeptember 4-6-i.; Délmagyarország, 1945. április 12.] Rendkívül sok problémát okozott, hogy a régi bérlők a nagyobb bérletekből másoknak juttatott i A kérdések hiányoznak a jegyzőkönyv mellől. 20 Földreform 1945 305