M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
Magyarország. Ha ez a felelősség megvan, akkor új élet fakad, melyet demokratikus alapon akarunk megépíteni. Ezen igyekezetünkön fordul tehát meg, él-e vagy bukik a demokrácia. Ha a pártok együtt dolgoznak, akkor ez a vállvetett munka meghozza az eredményét, s minden felelősségre vonással szemben nyugodtan tudunk megállani, s akkor minden túlkapás, mely bizonyos mértékben akadályozza egy jobb jövő kialakulását, jelentéktelenné válik. A sérelmeket mérlegelés tárgyává kell tennünk, ha azokat véglegesen meg akarjuk oldani. Tóth László:Az én szándékom nem az volt, hogy a földigénylő bizottságok munkáját megvitassuk, mert e bizottságok munkáját nem ismerem. Biztosítottam nekik a felszerelést, adtam embert és igát, kötelességemet abban látom, hogy a pártközi értekezlet tagjainak figyelmét felhívjam arra,"hogy a földosztás terén a munka mindenütt ott ment legjobban, ahol a pártok a nemzeti bizottságokat támogatták. Nem is akarom tehát a földigénylő bizottság munkáját kritizálni, csupán kötelességemnek érzem megmondani azt, hogy más a Tiszántúl és más Kecskemét gazdasági helyzete a*földosztás szempontjából. Itt nincsenek egy tagban 1000 holdas szántóföldek, itt gyümölcsösök, zöldségesek és kisebb terjedelmű szántóföldek váltakoznak.- Ezért itt a földosztás elvégzése lassúbb, de aprólékosabb munkát igényel. Dr. Szabó József: Tisztában vagyunk azzal, hogy a földigénylő bizottságnak nehéz munkával kell megküzdenie. Ebben a munkában mi is segítségére akarunk lenni. Nem kritizálással, hanem köszönettel kell fogadnunk Sima Ferenc javaslatát, és fel kell terjesztenünk a földigénylő bizottságnak, ha Sima Ferenc bizottsági tag vállalkozik arra, hogy javaslatában módosításokat tesz. Reiszmann Gyula: A földosztás hibáiról magam is meggyőződtem. Földet osztottak olyan helyen, ahol a földigénylő bizottság egyetlen tagja sem volt jelen. Birtoklevelet adtak olyan egyének kezébe, akik arra nem voltak jogosultak. Olyanok kapták a földet, akik politikailag sem egészen megbízhatók. Panaszkodtak és kérdezték: ,,Mi kaptunk szőlőt vagy földet, de 10 pengőnk sincs, miből fogjuk megművelni?" Véleményem szerint Sima Ferenc aztakarja, hogy a fpld a törvénynek megfelelően legyen szétosztva az igényjogosultak között. Egész bizonyosra veszem, hogy javaslatának megírásában jószándék vezette. Javaslom illetékesekhez való eljuttatását. Kovács Jenő: A pártok nem veszik ki a földigénylő bizottság munkájából a részüket. Nem tudom, hol a hiba, de meg kell állapítanom, hogy ez a hiba egészen elidegenítette a pártokat egymástól. Nincs meg az összetartás, én magam sem vagyok informálva. Mi az oka annak, hogy a földigénylő bizottság munkájának támogatására kiküldött 22 közül hat miért nem hajlandó tovább is a földigénylő bizottság munkáját támogatni? Lehet, hogy én magam vagyok az oka. Nem kényszeríthetek senkit olyan munka végzésére, melyet nem végez szívesen. Bánó Mihály: A határozati javaslatot, bár annak jelentőségét mindenki igyekszik kihangsúlyozni, nem tehetem magamévá minden tekintetben. Most azt javasolom, hogy a hibásnak vélt részeket Sima bizottsági tag úr az észrevételezéseknek megfelelően javítsa át, és csak azután terjesszük fel, de ne a megyei birtokrendező tanácshoz, hanem a földigénylő bizottsághoz. Szeretném még dr. Nagy bizottsági tag úrnak megmondani, hogy a földreform igenis osztály-