M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

földigénylő törpebirtokosok lehetnek. Földigénylő bizottság feladata, hogy azonnal összeírja a földigénylőket, és külön a jegyzői hivatal jegyzékéből meg­állapítsa a kiosztandó földeket. Tekintve, hogy a jegyzők sok helyütt szoros kapcsolatban állnak a nagybirtokosokkal, igyekeztem összeszedni 10-12 embert, akiket azonnal falura küldetek ellenőrizni a jegyzők munkáját, és szá­momra pontos jelentést készíteni. Második napon hat embert, a harmadikon ötöt küldtem ki. Ezeket részint a MADISZ-ból, részint az MKP-ból válasz­tottam ki. Mindegyiküket négy napra küldtem ki, és öt községet tartoznak bejárni. Szerdán és csütörtökön, munkájuk végeztével ötven községből kapok - ha munkájukat jól végzik - részletes beszámolót, és a földigénylőkről és az elkobzandó földekről pontos jegyzéket. Ugyanezeken a napokon kapják meg a főszolgabírók is az egyes jegyzői hivatalokból a jelentéseket. Ezzel a munkámmal párhuzamosan állítottam össze a megyei föld birtok­rendező tanácsot. Még az első napon, szombaton, rendkívüli ülésre hívtam össze a nemzeti bizottságot, amelyik két tagot, Matisz Mihály uradalmi cselédet és Mittelmann Menyhért törpebirtokost jelölte. A következő három szakértőt választottam ki a helybeliekkel való megbeszélés után: Erényi Gyula gazdasági szakértőt, Gruber Károly mérnököt és dr. Rátz Kálmánt. Egyoldalas, géppel írt fogalmazvány. - Kazinczy Ferenc ÁL Zemplén m. FH 1945-74. A Földművelésügyi Minisztérium 1945. március 20-26. között megyei és járási megbízottakat küldött ki a földreform végrehajtásának megszervezésére, a megyei földbirtokrendező tanácsok működésének beindítására és a községi földigénylő bizottságok munkájának támogatására. [OL FM 1945-32184., 32 188., 32 194­32197., 32 453-32 460.] Közreműködésükkel sok kezdeti nehézséget sikerült elosz­latni. 44/b Sátoraljaújhely, 1945. március 30 A miniszteri megbízott második jelentése a földművelésügyi miniszterhez: aföldigénylö bizottságok minden községben megalakultak, a szervezési nehézségeket a megérkezett járási megbízottak segítségével igyekszik megoldani Az első számú jelentésem óta eltelt három napban érkezett meg Debrecenből hét járási megbízott segítségemre. Az ő munkájukkal sokkal gyorsabb ütemben és sokkal kevesebb akadállyal folyhat a földosztás. Eddig csak az itteni és nagyon kevés képzett emberrel rendelkező demokratikus pártokra tudtam támaszkodni. Az ő segítségükkel és az alispáni hivatal igénybe vételével minden községben megalakítottam a földigénylő bizottságot, és összeírattattam az elkobzandó és megváltásra kerülő földek jegyzékét és az igényjogosultakat, és elkészíttettem a juttatási tervezetet is. Ezeket a jegyzékeket a földigénylő bizottság jegyzékeivel együtt tegnap és a mai nap folyamán kapom meg. Megyei földbirtokrendező tanács mindennap tartandó ülésén tárgyalja az egyes községek ügyeit, kéréseit. Főleg azért, mert a megye 72 községébe nem

Next

/
Thumbnails
Contents