M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
A FÖLD A NÉPÉ! 1945. március 17-1945. október 31 m 35 Debrecen, 1945. március 17 Az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendkívüli minisztertanácsa elfogadja a földreformot A miniszterelnök beszéde: Tisztelt minisztertanács! Rendkívüli minisztertanácsra gyűltünk össze a napirend tárgyának sürgőssége, még inkább fontossága miatt. A földbirtokreformra vonatkozó javaslatról van szó. Amit az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 22-e óta tett, az nem volt más, mint nemes elhatározások, a múltnak felszámolása, és előkészület a demokrácia épületének sürgős felépítéséhez, i Ennek a kezdődő munkának, mely a független magyarság életének irányát évszázadokra szabja meg, a mai minisztertanács fogja alapkövét lerakni. Alapkövét, mely elég erős legyen, hogy a magyar nemzet demokratikusan felépített jövőjének megingathatatlanul szilárd bázist biztosítson. A javaslattal nagyrészt ledönteni akarjuk mindazokat a bástyákat és védőfalakat, melyek egy osztály uralmát más osztályok rovására évszázadokon keresztül lehetővé tették. E javaslat szétrombolja és összezúzza a reakciónak leghatalmasabb fellegvárát, és a nemzet demokratikus fejlődésének útjából a legmagasabb akadályokat is elhárítja. A magyarság szabadságvágyának az elnyomatás évszázadai folyamán voltak jelentős fellobbanásai, de ezeknek hatása nem lehetett tartós, mert a földosztás problémájának megoldásáig sohasem jutottak el. Az a szabadság, melyet a magyar nemzet most élvez, azért lesz nemcsak tartós, hanem örök életű, mert van ereje, hogy elbánjon a szabadság legnagyobb és leghatalmasabb ellenségével: a feudalizmussal. Azzal pedig, hogy a földet az azt eddig is vérével védelmező, verejtékével öntöző paraszt kezére juttatja, zálogát teremti meg a demokratikus berendezkedés állandóságának. Nagy öröm nekem, e kabinet elnökének, és megnyugvás lehet mindannyiunknak, hogy e javaslat a pártok egyhangú lelkesedésével találkozott. A kritikai hang, amely az egyes pártok részéről elhangzott, mind oda irányult, hogy a javaslat minél szakszerűbben, minél tökéletesebb megoldással és minél sürgősebben emelkedjék törvényerőre. Teljes bizalommal fordulok a pártok országos vezetőihez ezzel a kéréssel, hogy ugyanolyan felelősséggel, melyet mostanáig tanúsítottak e fontos kérdésben, legyenek a kormány segítségére a földreform végrehajtásánál is, hogy az a lehető legsimábban, minél inkább biztosítva a termelés folyamatosságát és a külső rendet, valósuljon meg.