M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
Kismarja, 1945. március 9 A helyi földmunkásszövetség ülésének jegyzőkönyve a községi földigénylő bizottság megalakításáról A munkásszövetség Kismarján, 1945. március hó 9-én tartott rendes gyűlésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak Újlaki Kálmán mint elnök, Bartha András, Kozma Lajos és a munkásszövetség rendes tagjai. - Kozma Lajos ismerteti Révai József országgyűlési képviselő földreformmal kapcsolatos folyó hó 4-én Berettyóújfaluban tartott beszédét, mely szerint április 1-én veszi kezdetét és október 1-én kell hogy befejezést nyerjen a földreform. Éppen ezért mindenütt meg kell teremteni a földigénylő bizottságot. Ismerteti a földigénylő bizottság munkáit és feladatait. Kéri a bizottságot, delegáljon a hadbavonultak, a nincstelenek, a törpebirtokosok és a jobb módúak osztályából 5-5 embert. Itt felvetődött az a kérdés, mi történik akkor, ha azok, akik még eddig életjelt nem adtak magukról, hozzátartozói földet nem igényelhetnek? Kozma Lajos azt a választ adja, hogy egészen természetes, hogy igényelhetnek, de akik már tudják, hogy hozzátartozói fogságban vannak, azok előnybe helyezendők. Ilyen értelemben a hadbavonultak: Tarcsi Károly, Pesti László, Barta Gyula, Sajó Gyuláné és Janó Gyula, a nincstelenek: ifj. Báthori István, Mázló Károly, Tóth Imre, Tóth Gyula, Gulyás Sándor, a törpebirtokosok: Kiss Lajos, Doktor Sándor, Gseke Károly, Szkapin József, Székely József, míg a jobb módúak: Darabont Sándor, Kovács Vince, G. Kun Lajos, Lukács József és B. Nagy Imre, értelmiségi szerzőnek Bartha András és Kozma Lajos bizottsági tagokat delegálja. A bizottság egyhangúlag elfogadta és megkérte a földigénylő bizottságot, hogy az ezzel kapcsolatos munkáját minél előbb kezdje meg. A jegyzőkönyvi kivonat hiteles: Olvashatatlan aláírás vezető jegyző Egyoldalas, géppel írt, hiteles másolat, a községi elöljáróság pecsétjével. - Debreceni ÁL Kismarjai kfb jkv. 1945. április 3. 32 Pátroha, 1945. március 10 Jegyzőkönyv a termelőszövetkezet megalakulásáról Jegyzőkönyv Amely felvétetett Pátrohán, 1945. év március 10. napján. Jelen voltak alulírottak. % Tárgyak: Pátrohai termelőszövetkezet alapítása. A termelőszövetkezet címe.