Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

VII Az üzemi bizottságok részvétele a hároméves terv megvalósításában és az üzemek államosításában (1947. augusztus—1948. március)

Ebergényi [Lajos] veszi át a szót, és pótlólag megemlíti, hogy 100 ím légcsövet kér. Pataki kérdést intéz az üzemek vezetőihez, hogy honnan tudnának légcsövet átadni? Az üzemvezetők közül senki sem tud jelenleg légcsövet nélkülözni. Szabó Géza üb-elnök előadja, hogy a Jolán-aknán a robbanó­anyagot csökkenteni nem lehet, mert már úgyis elmentek a legszélső határig. Űjra Ebergényi átvéve a szót, azt a javaslatot teszi, hogy Jolán­aknán a főfelvigyázat ne szak szerint járjon, és kéri, hogy Harzsó főaknász mindig délelőtt járhasson. Pataki felel rá, és ezt nem ta­lálja helyénvalónak. Tatai központi üb-elnöknek ugyanez a véle­ménye, de megemlíti, hogy az a helyes megoldás, miszerint Harzsó főaknász rendelkezéseit vagy végrehajtásban kiadott utasításait, amelyeket az üzemvezetővel történt megbeszélés révén magától az üzemvezetőtől kapott, azt minden szakvezető főf el vigyázónak telje­sítenie kell. Tatai kihangsúlyozza, hogy ez az álláspont az üzemi bizottságnak és a szakszervezetnek egyöntetű állásfoglalása. A szót Pataki fő­mérnök veszi át, és közli, hogy hirdetményt fog kiadni minden üzemben, amely szabályozni fogja a felügyelet szakváltását, éspe­dig úgy, hogy a felügyelet és munkásság szakváltása ellentétes le­gyen. Ennék az az előnye is megvan, hogy a felügyelet a bánya összes dolgozóját megismerheti és viszont. Jolán-aknai megbeszélés végetérvén, Serafin [Aurél] főmérnök azt a megjegyzést teszi, hogy a Jolán-aknai februári termelésvissza­esést nem lehet a munkaverseny rovására írni. Ármin-akna részéről Király bányamester ismerteti az üzem feb­ruári viszonyait. Előadja, hogy a cservári részben tűz ütött ki, és a pillért le kellett zárni. Hozzáláttak újabb pillér előkészítéséhez, amelynek lefejtése a jövő hét végén meg is indulhat. Elmondja a továbbiakban, hogy a déli mező l-es telepi pillérének előkészítése nehézségekbe ütközik, mert a fenntartás igen nehéz, és így nem gazdaságos, amiért is megkerülő vágatot kell kihajtani. Ezek után megemlíti, hogy a falazási munkákhoz cementre van szüksége. Patáid főmérnök ezzel kapcsolatban felszólítja az összes üzem­vezetőt, hogy cementigénylésüket az anyagraktárnak nyújtsák be. Padragnak a téglaszükségletét is meg kell adnia a téglagyárnak. Horváth [Ferenc] Ármin-aknai üb-elnöknek az a kívánsága, hogy a versenyalapot meg kellene változtatni. Pataki adja meg a felele­tet, miszerint felsőbb utasításra a versenyalapot megváltoztatni nem lehet. Felsőcsinger részéről Tihanyi [Alajos] főaknász szólal fel. Vissza-

Next

/
Thumbnails
Contents