Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

V Az üzemi bizottságok a stabilizáció védelmében (1946. augusztus— december)

ket is át lehetne adni a MÉRT-nek. Így a MÉRT jelentős állami megrendeléshez fog hozzájutni. Jendrassik vezérigazgató ismertette még a főbb gyártási cikkeinket. — Nekem az volt a benyomásom, hogy műszaki vonalon ebben az egyesülésben a Ganz fog dirigálni — mondja Pongrácz elvtárs —, mivel a legtöbb képzett ember, a Ganz-gyárban van, és lehet, hogy a Ganz műszaki embereit más üzemeknél is igénybe fogják venni. A tárgyaláson felszólalt Vásárhelyi elvtárs is (Ganz Villamossági gyár), és többek között az ellátás kérdését tette szóvá. — Utána fel­szólaltam én is — mondja Pongrácz elvtárs. — Kidomborítottam (a termeléstől eltekintve) azt is, hogy lesz egy óriási feladata a Ganz­nak a NIK-hez tartozó üzemek élelmezési ellátása terén. Mindjárt elmondottam azt is, hogy a megbeszéléseknél vegyék figyelembe azt, hogy van egy hitelszövetkezetünk, 195 amelyet alakulásától fogva mindig a szervezett munkások vezettek, és a legnehezebb nyilas idők alatt is meg tudtuk a vezetést tartani. — Ezek az emberek óriási tapasztalatokra tettek szert, és az ellátásnak a megszervezé­sébe ezután vonjanak be bennünket is. Ennek az lett az eredménye, hogy felhívtak engem a NIK-hez, és megbeszéltük a dolgokat. Utána felhívták Milutinovits elvtársat is, és kértek tőle egy tervezetet. Én természetesen megmondtam Milutinovits elvtársnak, hogy miről be­széljen. Még mindig kezdetleges állapotban van ez a hivatal [a NIK], de nem kétséges, hogy rövidesen lábra fog állni. Előadja még Pongrácz elvtárs, hogy amikor a központi üb meg­választása volt, ez a kérdés is felvetődött, és a központi üb felve­tette azt, hogy lehetetlen, hogy ilyen változások fognak bekövet­kezni, és ugyanekkor az érdekelt munkásságnak a véleményét nem kérik ki, és az állásokon osztozkodnak. Pongrácz elvtársat kérték, hogy a legközelebbi ülésen ezt a kérdést tegye is szóvá, amit a múlt heti ülésen a vasmunkás szövetségben Pongrácz elvtárs szóvá is tett, és az elnökség figyelemre méltónak találta, és a felszólalásnak meg is lett az eredménye, mert a vasmunkás szövetség vezetősége úgy határozott, hogy feltétlenül a vasmunkás szövetséget is meg kell kérdezni ezekben az ügyekben, azonkívül az érdekelt gyáraknak az üb-jeit [is]. Pongrácz elvtárs nem tartja helyesnek, hogy most vitassák meg az egész plénum előtt azt, hogy kik vegyenek részt a vasmunkás szövetségben tartandó ülésen az üzemi bizottság [tagjai] közül, ha­nem kéri a jelenlevők hozzájárulását ahhoz, hogy bízzák meg ennek megvitatásával az elnökséget,

Next

/
Thumbnails
Contents