Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

V Az üzemi bizottságok a stabilizáció védelmében (1946. augusztus— december)

nyesíteni kívánt, melyekkel az igazgatóság nem értett egyet. Az üb ugyanis ugyanazt a szempontot, amely mentő körülményként szolgálhatott egyik vagy másik érintett munkavállalónál, nem kívánta érvényesíteni a harmadiknál vagy negyediknél. Időközben elkészült a vállalat augusztus havi, lehetőség szerint pontos utókalkulációja, mely azt mutatta, hogy a vállalat működése a szellemi munkavállalók jelenlegi létszámával is gazdaságosan folytatható, és ezért az igazgatóság úgy határozott, hogy a 8660/1946. Me számú rendeletben biztosított jogával nem kíván élni, már annál is inkább, miután a munkanélküliek számának felesleges szaporítását nemcsak a közvélemény, hanem maga a kormány sem helyesli. Az üzemi bizottság a vállalat tulajdonosának ezen döntésével nem értett egyet, és a B-listázás ügyében külön ülést tartott, amelyen úgy döntött, hogy a szakszervezet a Szakszervezeti Tanácson keresztül a t. Minisztériumot kéri fel arra, hogy álláspontjának érvényesítésében legyen segítségére. Az üzemi bizottság ezen ülés jegyzőkönyvét a vonatkozó rendelet szellemével és intézkedéseivel ellentétben nem küldötte meg az igazgatóságnak, és így az igazgatóság csak a Magyar Iparügyi Minisztérium munkaerőgazdálkodási osztálya 63 154/1946. IV/b. számú rendelkezése alapján szerzett tudomást az üzemi bizottság ezen akciójáról. Miután a 8660/1946. Me számú rendelet nem írja kötelezően elő az alkalmazottak létszámának csökkentését, hanem csak arra az esetre ad elbocsátásra jogot a vállalat tulajdonosának, ha a vállalat gazdaságos működése feles számú alkalmazottak elbocsátását megkívánja, és mert ennek szükségessége a tulajdonos megítélése szerint ma sem forog fenn, tisztelettel kérjük méltóztassék az üzemi bizottság előterjesztését elutasítani. Az üzemi bizottság esetleges oly értelmű érvelésével szemben, miszerint a fizikai munkavállalók közül már történt elbocsátás, és hogy a paritás kedvéért ennek következtében méltányos és indokolt a szellemi munkavállalók közül százalékosan annyit elbocsátani, amennyit a fizikai munkavállalók közül elbocsátottunk, tisztelettel megjegyezzük, hogy a fizikai munkavállalók elbocsátása ugyan megtörtént, de nem azon oknál fogva, mert azt a vállalat gazdaságos működése megkívánta, hanem azért, mert az elbocsátott munkavállalók magatartásukkal a munkaerkölcsöt veszélyeztették, és a fegyelmet lazították, illetve a munkaerkölcs és a munkafegyelem visszaállítását lehetetlenné tették. Megítélésünk szerint a szellemi munkavállalók között nincs olyan egyén, aki magatartásával a munkaerkölcs megteremtését és a munkafegyelem szilárdítását veszélyeztetné, miért is e címen sem kívánható szellemi munkavállaló elbocsátása.