Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

IV Az üzemi bizottságok újraválasztása, a termelés folytonosságának fenntartása az infláció időszakában (1946. január—július)

Szipka elvtárs válasza az elhangzottakra. ... Általában az egész ülés menetén láttuk, hogy az elmúlt év nehéz esztendő volt. Sok minden hárult az üb-kre, igaz, nagy csa­ták voltak ebben a teremben. Most, amikor eltelt ez az év, és meg­nézzük az eredményeket, megállapíthatjuk, hogy érdemes volt har­colni, mert óriási lépéseket tettünk előre. A történelemben még nem fordult elő olyan év, mint 1945. A tatárjárás semmi volt ehhez ké­pest, itt mindent elölről kellett kezdeni, és ezek a nehézségek mind az üb-re hárultak. Meg kell mondani azt is, hogy ezt a nehéz mun­kát az erőnkhöz képest jól elvégeztük, jó munkát végeztek az üb-k. A közeli évben nem ilyen nehézséggel kell megküzdeni, mint 1945­ben, azonban ez sem lesz olyan rózsás, itt is még rengeteg sok tenni­való lesz. Sok harcot kell vívni azért, hogy az üb-k jogkörét ki­terjesszük. Üzemeinket a reakció elemeitől meg kell tisztítani, a munkások bérét biztosítani kell. Az új kollektív szerződést úgy akar­juk megcsinálni, hogy ez biztosítsa a munkásság megélhetését, azonban hiába lesz előírva akármilyen bér, ha az rosszul lesz végre­hajtva, nem fog érni semmit. A kollektív szerződés bevezetése kö­rül az üb-knek nehéz feladatuk lesz, mert az olyan bonyolult lesz. Meg lesz állapítva, hogy egy munkásra mennyi kalória jut, és en­nek megfelelően kell átszámítani, hogy mit fog kapni a munkás. A munkabér egy része természetben jusson a munkáshoz, kisebb része pénzben, és ennek a résznek úgy kell odakerülni, hogy figye­lembe kell venni a szabad, feketekeres,kedelmi árakat. Ez a szer­ződés 6 hónapra fog szólni, mert reméljük, hogy azután mások lesznek a gazdasági viszonyok. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy ezt a kollektív szerződést, amely oly nehezen születik meg, az üb-ken múlik,-hogyan tudják keresztülvinni. Abban a reményben, hogy 1946 ránk eső harcát ugyanolyan hő­siességgel és becsületességgel, harci akarattal fogjuk keresztülvinni, mint 1945 J ben, és akkor 1946 végén, amikor megint mérlegre tesz­szük munkánkat, megállapíthatjuk, hogy jó munkát végeztünk, és érdemes volt ezért dolgozni ... Több tárgy nem lévén, az ülés véget ért. K. m. f. jegyzőkönyvvezető: Honde Gyuláné s. k. elnök Tizenhét oldalas, géppel írt másolat. Kivonatos közlés. — Pl Arch. 2116—56.

Next

/
Thumbnails
Contents