Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)
II Az üzemi bizottságok hatáskörének szabályozása, harc a tőkésekkel (1945. február—július)
Miután nem kívánunk terrorral élni, mert már azért is támadás ért bennünket, hogy a németbarát fasisztákat a fogházba juttattuk, és az az érzésünk, hogy az igazgatóság talán hallgatólag támogatja is ezen reakciós törekvéseket, kérünk ebben az ügyben sürgős vizsgálatot és intézkedést. Szabadság! Központi üzemi bizottság Nagy Lajos Kétoldalas, géppel írt, eredeti tisztázat. — SZOT L Építő Szaksz. 1945. 2. d. 79 BUDAPEST, 1945. JÚLIUS 5. A Magyar Vagon- és Gépgyár Rt. vezérigazgatóságának és győri gyárainak üzemi bizottságai tájékoztatják egymást a munkájukról, és mellőzésük miatt tiltakoznak a vezérigazgatóságnál Jegyzőkönyv Felvétetett a Magyar Vagon- és Gépgyár Rt. üb-[jenek] 1945. július 5-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Benjámin Gyula, Kádár Elek, Hanély László, Tukk Sándor, Gubacsi Lajos, Fleischmann Ferencné. Győr részéről: Gerócs Jenő és Burány Imre. Benjámin Gyula elnök: Megnyitom az ülést, és üdvözlöm a győri gyár üb[-je] részéről megjelent Gerócs és Burányi elvtársakat, és kérem, engedjék meg, hogy egypár szóval előadjam, hogy mi történt nálunk a felszabadulás óta. őszintén szólva, az igazoló eljárások kapcsán történt tisztogatási, valamint közvetlen a felszabadulás utáni romeltakarításon kívül, hasznos munkát vajmi keveset végeztünk. Kivéve, mondom, a fizikai munkákat, a bútorcipelést, takarítást stb. Egy szobával kezdte az iroda januárban, a [Rába-] service ugyanígy volt, ott állt kifosztva, felrobbantva, újra kellett kezdeni mindent. Különben el tudják képzelni az elvtársak, mert hiszen Győrött ugyanez volt a helyzet. Mi, a pesti központ, vagyunk legkö-