Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

II Az üzemi bizottságok hatáskörének szabályozása, harc a tőkésekkel (1945. február—július)

bizottsághoz intézendő kérések vagy előterjesztések kézbesítésének céljaira egy úgynevezett „Fali Ojság"-ot fogunk rendszeresíteni. Tudomásul szolgál. Szabó László bizottsági tag javasolja, hogy a büfé és az újra üzembe helyezendő étkezde ügymenetének ellenőrzésére az üb egy állandó, szűkebb körű bizottságot jelöljön ki. Többek "hozzászólása után az üb úgy határoz, hogy a büfé ós az étkezde állandó ellen­őrzésére Szabó István és Varga Boldizsár bizottsági tagokat kéri fel, akik az ezekben előforduló esetleges rendellenességeikről azonnal jelentést tenni tartoznak, vagy az esetleges kívánságokat, javasla­tokat az üzemi bizottsághoz terjesszék elő. Elnök javaslatára az üb úgy határoz, hogy üléseit az előrelátható sok munkára való tekintettel egyelőre minden kedden és pénteken tartja, azután szükség szerint hetenként egyszer. Egyéb tárgy nem lévén, elnök úgy a kommunista párt két ki­küldöttjének, mint a bizottság tagjainak köszönetet mond részvé­telükért, és az ülést bezárja. K. m. f. Daróczy Rezső elnök Kétoldalas, géppel írt, eredeti tisztázat. — OL Hangya ir. 85/a. A megalakult üb-t a Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szak­szervezete 1945. március 3-án érvénytelenítette, mert az közreműkö­dése nélkül jött létre. A végleges üb 1945. március 16-án alakult meg. Elnöke: Handa László, alelnöke; Szokoly Lajos, titkára: Dudás József né sz. Németh Júlia, jegyzője: Kasszán Béla, tagjai: Homoky Károly, Jóna István, Révi Kálmán voltak. (OL Hangya ir. 85/a.) A Hangya Szövetkezetet 1898-ban gr. Károlyi Sándor alapí­totta. Alapításától kezdve az agráriusoknak és módos parasztoknak az érdekvédelmi szerve volt. Károlyi Sándor célMtűzéseinek meg­valósítója, Balogh Elemér, a szövetkezet hatalmas hálózatát az ellen­forradalmi korszak gazdaságpolitikájának szolgálatába állította. A Hangya központi üb 1945. február 20-i jkv-e szerint a következő Hangya-üzemeknél alakultak üb-k: Ceglédi úti tárház, Tóth Kálmán utcai Konzervgyár, Toll-üzem, Szövetkezeti Bolt, Fűtő és Fűrészelt Anyagok Forgalmi Szövetkezete, Szőllőskert, Általános Háztartási Szövetkezet, Hangya Ipar Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents