Felhő Ibolya: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. Dunántúl (Budapest, 1970)
Fejér megye
FEJÉR MEGYE BEVEZETÉS Fejér megye XVIII. századi területe bizonyos mértékben eltér a megye mai területétől. 1950-ben a megye északkeleti részének néhány helysége (Százhalombatta, Érd, Sóskút, Tárnok) Pest megyéhez került át, a megye nyugati részéhez viszont Veszprém megyei helységeket csatoltak (az enyingi járás területét és Bakonycsernyét). A megye földrajzilag a Budapest—Székesfehérvárt országúttal két, egymástól lényegesen eltérő tájegységre osztható. Az országúttól északra eső rész dombos, hegyes vidék, a dombok és hegyek között kisebb-nagyobb medencékkel, s északnyugat — délkelet irányába húzódó folyóvölgyekkel. A települések ezekben a völgyekben (Vértes patak, Váli víz, Gaja patak), a medencék közepén és a hegyek (Velenceihegység, Vértes-hegység, Bakony s a balatoni felvidék nyúlványai) lábainál helyezkednek el. Az országúttól délre eső rész csaknem teljesen sík vidék, amelyet a Sárvíz szel ketté. A Sárvizet csak a XIX. század elején szabályozták. A XVIII. században folyása mentén hatalmas mocsaras területek voltak 1 , s így a Sárvíz a XVIII. század folyamán a megyének ezt a területét nemcsak tagolta, hanem szinte teljes mértékben ketté is választotta, hiszen csak két helyen, Székesfehérvár alatt Szabadbattyánnál és a megye déli szélén, Cecénél volt rév. Átkelő helyek létesítésére másutt lehetőség nem volt. A megye déli része, mely már a középkorban is ritkább lakosságú terület volt, a török idők után túlnyomó részben két birtokos között oszlott meg: a nyugati részt — Seregélyes és Adony birtoklásával egészen a Dunáig kinyúlva — a Zichy család birtokolta, a középkori kunszék — a megye délkeleti része — pedig teljes egészében a zirci cisztereké volt. Míg a Zichyek birtokain (az úrbérrendezés idején a család két ága volt birtokos a megyében) általában 20 km-enként található egy-egy falu, addig a zirci cisztereknek még a XX. században is több mint 30 000 kat. holdnyi birtokán egyetlen község sem volt. A megye északi részén a települések a megye déli részéhez viszonyítva meglepő sűrűségben sorakoztak egymás mellett. A középkori falvak pusztulása után azonban itt is igen nagy faluhatárok alakultak ki, úgyhogy Fejér megye 1. Kádár László: A tájak. Fejér megye. Magyar városok és vármegyék monográfiája. Szerk. Schneider Miklós és Juhász Viktor. Bp. 31 — 44. 1. még a XX. században is a legnagyobb határú községek megyéje volt az egész Dunántúlon,pedig a községek száma addigra az úrbérrendezéskori 73-ról 103-ra szaporodott. A megye lakosságának kétharmad része a felszabadító háborúk idején elpusztult vagy elmenekült. Azokat a középkori helységeket, amelyek a török uralom alatt csaknem nyomtalanul eltűntek, a hódoltság elmúltával nem szállta meg új lakosság. Telepesek — magyarok és idegenek — olyan helységekbe szálltak csak, amelyek a török időkben is léteztek, és amelyeknek határa kisebb-nagyobb megszakításokkal bár, de művelés alatt állott. 1685-ben 65 helységet írtak össze a megyében, de ebből csak 26 volt lakott 3 . 1696-ra — elsősorban a háborúk alatt elmenekült lakosság visszaköltözése és a rácoknak az 1690-es években történt nagyobb arányú letelepedése következtében — a lakott helységek száma 49-re emelkedett. 4 A telepítések — eleinte csak kisebb mértékben — a XVIII. század első évtizedeiben indultak meg. Németek telepedése 1715 előtt megkezdődött már (Bodajk 1701; Tárnok 1717; Adony 1723; Nadap, Lovasberény 1719; Vórtesacsa 1724; Szár 1728), a nagyobb német telepítések azonban csak az 1740-es évek után indultak meg (Kozma 1739 — 1743; Ondód 1750-es évek; Isztimér 1751; Kuti 1758—62; Szentmiklós 1762; Balinka 1757; Boglár 1760; Gut 1762). A telepítések túlnyomó része az örökösödési háború éveibe esett. A 14 háborús évben 1200 új telepes jött a megyébe, míg a 15 békeévben csupán 350. A németeken kívül néhány helységbe szlovákokat is telepítettek le (Sóskút, Bicske, Adony, Kuti). Nemcsak németek és szlovákok, hanem velük csaknem azonos arányban magyarok telepítésére is sor került. A felszabadító háborúk alatt pusztává lett jónéhány helységbe már az 1710— 1720-as években került magyar lakosság (Kajászószentpéter, Soponya, Csikvár, Tordas, Ráckeresztúr, Felcsut, Tárnok, Cece, Pázmánd, Csór, Vájta, Igar). 1730—1760 között telepedett meg magyar lakosság Pentelén, Gánton, Sárosdon, Sárkányban, Velegen. 5 2. Nagy Lajos: Adalékok a Fejér megyei jobbágyság történetéhez. István király Múzeum közleményei C 1/6. Székesfehérvár, 1960. 83. 1. 3. Országos Levéltár, Kamarai levéltár. U. et C. 10-2. 4. U.o. Conscriptiones portarum, 1696. évi összeírás. 5. Nagy Lajos: i. m. 88 — 90. 1.
