Felhő Ibolya: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. Dunántúl (Budapest, 1970)
Veszprém megye
VESZPRÉM MEGYE BEVEZETÉS A Dunántúl északi felében fekvő Veszprém megyét a XVIII. században nyolc megye fogta közre: északról Győr és Sopron megye, nyugatról Vas, délről Zala, Somogy és Tolna, keletről pedig Fejér és Komárom megye. A Balatonnal annak északkeleti partvidékén, a Siófok és Vörösberény közti szakaszon volt határos. A XVIII. századi megye nagyjában a mai veszprémi, pápai, devecseri és zirci járás helyén terült el, hozzátéve a jelenleg Fejér megyéhez tartozó enyingi járást is (ún. Mezőföld). Az úrbérrendezéskor Veszprém megyéhez tartoztak a jelenleg Fejér, illetve Somogy megyéhez kapcsolt Enying, Bakony csernye, Balatonbozsok, Dég, Lepsény, Mezőkomárom, Mezőszentgyörgy, illetve Siófok, Fokszabadi és Maros rendezés alá vont helységek is; a megye északkeleti csücskét pedig azóta Komárom megyéhez csatolták Aka, Bakonybánk, Bakony szombathely, Bársonyos, Csatka, Hajmáskér, Réde, Sur összeírt helységekkel. Veszprém megye kiterjedése 1785-ben 74 négyzetmérföld (4 258 km 2 ) volt. 1 A megyét kettéosztja a Bakony hegység mintegy 70 km hosszú, délnyugat—északkeleti irányú hegyvonulata. Az átlag 5—600 m magas hegység legmagasabb pontja a 713 m-es Kőrös-hegy. A Bakony elődombjain túl északnyugatra Pápa és környéke s nyugatra a Marcal medencéje, a hegységtől délre pedig az ún. Mezőföld volt az egykori megye nagyobb kiterjedésű síkvidéke. A megye délnyugati részén fekvő hullámos felszínű dombosvidék déli sarkában emelkedik ki a jó bort termő 435 m magas Somlyó-hegy. A Bakony óriási kiterjedésű erdőségeivel (főleg bükk- és tölgyerdők), sovány, meszes talajával a földművelésre mostohább lehetőséget nyújtott, mint az agyagos, helyenként homokos, általában termékenyebb földű síkságok és alacsony dombvidékek, melyek a megye mezőgazdaságának bázisait jelentették. Részben a különböző földrajzi adottságok magyarázzák a megye egyes vidékeinek egymástól nagyon is eltérő gazdasági helyzetét. Az úrbérrendezéskor a gazdaságilag leggyengébbnek minősített (III. osztályba sorolt) tíz helység közül pl. hét a Bakonyban fekszik. 2 1. Palugyay Imre: Megye-rendszer hajdan és most. Pest 1844 — 48. IV. kötet. Edelényi Szabó Dénes: Magyarország közjogi alkatrészeinek és törvényhatóságainak területváltozásai. Bp. 1928. 2. Bakonybél, Bánd, Bársonyos, Borzavár, Jákó, Lókut, Szentlászló. A megyei lakosság anyagi helyzetét jelentősen javította a gyümölcstermesztés, főleg a megyeszerte elterjedt szőlőművelés. Különösen jó minőségű bort termeltek a Somlyó-hegy vidékén és a Balaton mellékén. Hogy az uraság is nagy súlyt helyezett a szőlőművelésre, több helység lakosainak rendezés előtti bevallása is bizonyítja. Bársonyos lakói pl. a betelepítéskor (1733-ban) kötött szerződésben szőlőkapálási robotot is vállaltak, mivel azonban szőlőmunkájuk ,,nem tetszett" az uraságnak, % robotot 1753 óta pénzben váltották meg: minden egészhelyes gazda évente 1 forint kapáspénzt fizetett. A bakonyi falvakban inkább kendert, „krumpért" termeltek a német telepesek (ld. Bakonybél), 3 s szénégetéssel (Csatka, Csernye), házi faiparral aknázták ki az óriás erdők adta lehetőségeket. A rátótiak mészégetéssel foglalkoztak, arendekiek "üveg"- és vasbányákban, harnufőzőházakban vállaltak „kézi-munkát". 4 Az állattenyésztésben is különvált a Bakony vidék. A bő makktermő erdőkben sertéstenyésztés dívott, míg a megye más részein általános volt a szarvasmarhatenyésztés. Az urasági juhtenyésztés elterjedtségére utalnak egyes helységek panaszai: a rátótiak, gyimótiak kiszorultak a legelőről, mert azt ,,az uraság árendás birkásai fölétetik". Bozsokon is kevés legelő jutott a jobbágyoknak, mert „az uraságnak juha, birkája igen sok. 5 " A halászat urasági privilégium volt, egyes helységek bérelték a halászati jogot. Sok hasznot azonban még a Balaton menti községeknek sem hajtott a halászat. (Ld. Balatonfőkajár lakosainak bevallását.) A helységek kilenc pontra adott válaszaiban gyakran törtónt hivatkozás a megye folyóvizeire. A Bakonyban eredő számos patak közül a nyugati irányúakat (Bittva, Hajagos, Tapolca, Gerence) a megye nyugati határát jelző Marcal, az észak felé haladókat (Cuha, Bakonyér) a Duna gyűjti egybe. Jelentős településsort köt egybe a Séd völgye, mely a Bakony belsejéből indulva keleti irányban kanyarogva halad át a megyén. (Szentgál, Veszprém, 3. A bakonybóli adat tudomásunk szerint a burgonyatermesztés dunántúli meghonosodásáról az egyik legkorábbi adat. 4. Országos Levéltár, Helytartótanácsi levéltár, Dep. Urbariale, Tabelláé Urbariales, Com. Vesprimiensis, Rátót, Rendek kilenc pontra adott válaszai. 5. Uo. Rátót, Gyimót, Bozsok kilenc pontra adott válaszai. 22 337
