Felhő Ibolya: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. Dunántúl (Budapest, 1970)
Tolna megye
szabása volt. 7 A legnagyobb mozgalom herceg Esterházy Miklós egyik uradalmának központjában, Ozorán bontakozott ki, ahol a jobbágyok betörtek a várba, és az uradalmi tisztviselőket, a jószágkormányzót sem kivéve, megverték és elkergették. A megyében állítólag 300—400 jobbágy verődött össze, s pusztította a földesurak birtokait. 8 A mozgalom az egész megyében elterjedt 1766 májusában, júniusában. Az egységes urbárium bevezetését Tolna megyében 1766. december 8-án kezdték el. Végrehajtása azonban meglehetősen lassan haladt, egyrészt a földesurak, másrészt a jobbágyság ellenállása miatt. Tolna mezővárosban például 1767-ben az úrbérrendezési eljárás során az urbárium bevezetése ellen a jobbágyság egységesen fellázadt, mondván, hogy inkább felakasztják magukat, mint hogy elvállalják az új urbáriumot. Ez szinte érthetetlennek tűnik, hiszen a város 346 telkes jobbágyából 280 nyolcadtelkes jobbágy volt, akiknek robotja éppen az urbárium bevezetésével csökkent volna. Az úrbérrendezési eljárást, melynek a királyi biztosa Győry Ferenc hely tartótanácsos volt, a megyében csak 1768-ban fejezték be. Az úrbérrendezéskor megállapított telki állomány Tolnában a következő volt: az egésztelekhez tartozó szántó az I. osztályban 22, a Il.-ban 24, a III.-ban 26 hold, a rét pedig 8, 10, 12 kaszás. Az eljárás 13 mezővárost és 88 községet érintett az 1773. évi helységnévtárban 9 felsorolt 103 helység közül meg az ott nem szerepelt őcsóny községet. Nem kapott urbáriumot Földvár, amely továbbra is évente szerződés szerint 1028 forintot fizetett a földesúrnak, és nem kapott Szekszárd sem, amelynek jobbágyai évente fejenként 5 forintot tartoztak fizetni. Az úrbéri tabellák a megye valamennyi helységéről fennmaradtak. Az úrbérrendezés idején a megye összes úrbéres földterülete az egyes ingatlanfajták szerint a következő volt: Belső telek (hold) Szántó (hoki) Bét (kaszás) Összesen (hold) 4 489 100 902 36 075 141 406 Százalékban: 3,17 71,33 25,50 100,00 7. Vörös Károly: Az 1765 — 6B-i dunántúli parasztmozgalom és az úrbérrendezés. Tanulmányok a parasztság történetéhez. Magyarországon, 1711 — 1790. Szerk. Spira György. Bp. 1952. 8. Hadnagy Albert: Az ozorai parasztmozgalom 1766-han. Sárköz, 1956. 9. Lexicon Locorum, Regni Hungáriáé Populosorum Anno 1773 officiose confectum. Bp. 1920. Tolna megyében — Bárándy János adatai szerint — a XVIII. század második felében a hasznavehető földterület mennyisége 864 500 magyar hold volt. Ebből a ház- és udvartelkek területe 18 400, a szántóföldeké 244 007, a réteké 51400, a kerteké 8400, a szőlőké 13 322, az erdőké 165 130 holdat tett ki. Eszerint az úrbérrendezés idején a megye szántóföldterületének 40%-a volt az úrbéres népesség kezén, a réteknek pedig a 72%-a. A valóságban azonban ennél jóval több szántót ós rétet birtokoltak a Tolna megyei úrbéresek, nemcsak az úrbérrendezés idején, hanem még utána évtizedekig is. Például gróf Apponyi György hőgyészi uradalmában az úrbéri tabellák szerint 18 870 hold szántóföldet birtokoltak a jobbágyok, az úrbérrendezéskor készített összeírások szerint viszont — csak az egyes falvak határaiban is — 29 403 hold szántó volt a jobbágyok kezén, sőt még a pusztákon is bírtak 16 482 hold szántóföldet. Tehát az ezen a birtokon élő jobbágyság 1767-ben 45 885 hold szántóföldet birtokolt, jóval több mint a kétszeresét annak, mint amennyi őket az úrbérrendezési eljárás alapján megillette volna. Ez a jelenség azonban nemcsak erre az uradalomra korlátozódott, hanem Tolna megyében más birtokokon is előfordult. Alig volt a megyében egy-két helység, ahol az úrbéri tabellában lett volna több föíd a jobbágyoknak beírva, mint amennyi a valóságban a kezükön volt. Ennek a következménye volt azután az, hogy — szinte az urbárium bevezetésével egyidőben — igen sok helység új szerződést kötött földesurával, mint például a hőgyészi uradalom valamennyi községe, a bátaszéki apátság községei, stb. Az új szerződések biztosították a jobbágyoknak a kezükön levő földterület birtoklását, s ennek fejében szolgáltatásaikat az urbáriumtól eltérően állapították meg a földesurak. Nyilvánvaló tehát, hogy a Tolna megyei jobbágyságnak az urbárium bevezetésével szembeni ellenállását elsősorban nem a robotteher szabályozása váltotta ki, hanem a félelem, hogy az addig bírt földterületeiket elveszthetik. A Tolna megyei jobbágyok által birtokolt földterületnek a csökkentésére, elvételére általában a XVIII. század végén került sor, az urbárium érvényesítésével kapcsolatosan. Ez Mőcsényben, Lengyelben 1787-ben, Kisszékelyben és Nagyszékelyben 1788-ban, Szálkán 1789-ben, Szentlőrincen 1793-ban, Mössön 1795-ben, Agárdon és Grábócon 1796-ban, Pálfán 1798-ban történt meg. A szántóföldek területe a szántókra nézve megállapított osztályok szerint a következőképpen oszlott meg:
