Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai V. füzet (Budapest, 1929)

2. Dr. Petrovics Elek, az Orsz. Magy. Szépművészeti Múzeum főigazgatója, ügyvezető-alelnöki beszámolóbeszéde

hogy — hasonlóan kiváló bécsi történeti intézetünkhöz — nemsokára Varsóban is megkezdheti működését a magyar történeti kutatásnak új intézete. Gyüjteményegyetemünk kereteinek ezt a kiterjesztését csak örömmel üdvözölhetjük. A természetes korlátot e tekintetben csupán abban látjuk, hogy biztosítva maradjon a szervezet intenzív működése, az ügyek alapos tárgyalásának és ezzel komoly szolgálatának lehetősége. A keret kiterjesztésével kapcsolatban kell röviden megemlékeznem az Egyetemi Könyvtár csatlakozásának kérdéséről is. Már hivatali elődöm hírt adott beszámolójában arról, hogy egyfelől a budapesti kir. magyar Pázmány Péter-tudományegyetem tanácsának, másfelől Gyüjteményegyetemünk tanácsának megbízottjai között tárgyalások vannak megindulóban az Egyetemi Könyvtárnak Gyüjteményegyetemünk keretébe való beillesztéséről, amelyet már intézményünk alapvető törvénye szem előtt tartott. Ezeket a tárgyalásokat a lefolyt ciklusban igen tüzetesen s mindkét részről teljes komolysággal folytattuk. Megállapíthatjuk azt is, hogy a kérdés megoldására nézve egyik részen sem hiányzott a hajlandóság, s hogy elnökünk bölcs irányítása mellett közös erővel kerestük az eleitől kezdve jelentkező nehézségek leküzdésének módját. A legtöbb nehézségen sikerült is átesnünk, azonban egy lényeges elvi kérdésben az álláspontokat nem tudtuk összeegyeztetni, abban a kérdésben t. i., hogy a csatlakozás bizonyos próbaidő letelte után végleges legyen-e, mint ahogy mi óhajtjuk, vagy pedig időrőlidőre kötendő megállapodástól legyen függővé téve, mint ahogy a Tudományegyetem kívánná. . - A.Tudományegyetem arra hivatkozik, hogy olyan fontos alapítványi vagyon igazgatásáról, minő az Egyetemi Könyvtár, nem intézkedhetik minden időre szóló érvénnyel, azt végleg le nem kötheti, mi pedig intézményünk egységét és szervességét féltjük olyan megoldástól, mely az Egyetemi Könyvtárt, mint főintézeteinkkel egyenlőjogú tényezőt csatolná hozzánk, emellett azonban helyzetét a többi intézetekétől lényegesen különböző módon szabályozná s ezzel meggátolná, hogy intézményünknek valaha is szerves alkatrészévé váljék. Azt hisszük, hogy az időről-időre Való felmondás lehetősége állandó bizonytalanságot vinne be az Egyetemi Könyvtárhoz való viszonyunkba, s nem szolgálná sem az ügy, sem a tisztviselők érdekeit. Egyedül ez az elvi különbség az oka annak, hogy ezt az ügyet mint nyílt kérdést kell a jövőnek örökségül átadnunk. Körülbelül ennyi az, ami Gyüjteményegyetemünk szervezetének szabályozása, kiépítése körül történt. Nem szabad elhallgatnom azonban mérlegünk tehertételeit sem. A Természetrajzi Múzeumnak két évvel ezelőtt megpendített nagy problémája, az egész múzeumi kérdéskomplexumnak vezető jelentőségű kérdése, egyelőre mindenesetre probléma maradt. Azonban a gondolat olyan természetes és egészséges, hogy bizonyára győzni fog a nehézségeken. Az Iparművészeti Múzeum annak idején kiépítetlenül hagyott szárnyának felépítése sem lépett ki egyelőre a remények bizonytalan ködéből. E nagy kérdések megoldását reméljük, de türelemmel várjuk, tudva azt, hogy sorsunk jó kézbe van letéve. Ami úgyszólván mindennapi gondunk, s aminek megoldását, nem titkolom, türelmetlenül áhítjuk, az intézeteink tudományos javadalmánakproblémája. Midőn átvettem az alelnöki tisztséget, leplezés nélkül tártam fel ezt a legfőbb és legfájóbb sebét közgyűjteményeinknek, s rámutattam arra a rikító ellentétre, amely ezen a téren a mult és a jelen között mutatkozik. Miniszterünk és elnökünk őnagyméltóságának köszönhetjük, hogy ma úgy számolhatok be múzeumainknak erről az életkérdésről, mint amely útban van a megoldás felé.