Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai V. füzet (Budapest, 1929)

1. Dr. gróf Klebelsberg Kuno, m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter elnöki megnyitóbeszéde

jelzett ellentéteknek célszerű és méltányos kiegyenlítése egyike azoknak a megoldatlan szervezési feladatoknak, amelyek még a magyar tudománypolitikára várnak. Amint mondottam, a külföldi intézetekből hazatérő fiatal tudósok egy része asszisztensként, adjunktusként visszatér az egyetemekre, egy másik része pedig elhelyezést kell hogy nyerjen a Gyüjteményegyetem tudományos tisztviselőinek létszámában, ideértve a tudományos segédszemélyzetet is. Különösen fontos egy ilyen népesebb tudományos tisztviselői létszám egy kis országban, ahol a főiskolákon a tudományszakok messzebbmenően specializálva nincsenek, ahol számos szaknak külön tanszéke nincs is Ilyen kisebb országokban ezeket az egyetemeken hiányzó tudományszakokat egy vagy két olyan tudósnak kell pótolnia, aki valamely levéltár, könyvtár, múzeum vagy tudományos kutatóintézet keretében működik. így csillagászatról, mint magyar tudományágról, beszélni sem lehetne abban az esetben, ha a Gyüjteményegyetem svábhegyi asztrofizikai kutatóintézetében nem lennének hivatásos csillagászok számára fenntartott helyek. Egyetemeinken az ókori történész vagy archaeologus kénytelen a tanítás érdekében egész szakmáját művelni, a Nemzeti Múzeum régiségtárában ellenben a prehisztorikára, a római korra, a népvándorlás idejére külön-külön szákemberek specializálhatják magukat. Örökléstani tanszékünk még nincs, de a tihanyi biológiai intézetnek a fiziológia és biokémia, a növénytan és az állattan művelése mellett Örökléstani vizsgálódásokkal is kell foglalkoznia és erre kell lennie ott szakembernek. Míg egyetemeinken egy-egy szakmát a professzor többnyire csak összefoglalóan művelhet, már csak tanítványai kedvéért is, addig a Gyüjteményegyetem tudományos tisztviselői karában mentől nagyobb specializálódásra kell törekedni avégből, hogy minden tudományágnak legyen Magyarországon legalább egy képviselője. Ha ebből a szemszögből nézzük a Gyüjteményegyetem tudományos tisztviselői karának jelentőségét, akkor lehet csak igazán méltányolni azt a veszteséget, amelyet a létszám bizottság által megkövetelt tíz főre rúgó apasztás jelent. Ha az adótárnokok, a számvevők, az iktatók vagy hasonlók létszámát tízzel apasztják, nem hiszem, hogy e réven a magyar közszolgálat érdeke számottevően szenvedne. De ha nem adhatunk kenyeret tíz olyan fiatal tudósnak, akik rádiumkutatással, a gyengefeszültségű áramokkal és ennek kapcsán a rádióval, az aviodinamikával, az agrokémiával, az agrobiológiával, a geofizikával és ennek keretében a torziós inga tökéletesítésével, a fizikális kémiával, az experimentális therapiával és ezzel együtt lényeges belgyógyászati problémákkal, a rákkutatással stb. foglalkoznak, akkor a magyar tudományosság szegényebb és jövő fejlődése is kompromittálva van. Ebből a puszta felszólalásból is látjuk véres komolyságát ezeknek a problémáknak, amelyeket takarékossági frázisokkal elütni nem lehet. Hogy e bajokon enyhítsek, a kultuszminisztérium központi létszámában megüresedő kezdő állásokat rendszerint a Gyüjteményegyetem tudományos létszámának bocsátom rendelkezésére, azért, hogy nagy közgyűjteményeinket és kutatóintézeteinket fiatal tudósokkal táplálhassam. Teljesen elhibázott beállítás az, hogy ezt az országot adminisztratív tisztviselők egész rajai túlkormányozzák, ahelyett, hogy megfelelő keretekben mentől több szakember tudna nagy tudományos problémákba anyagi gondoktól mentesen elmerülni. Ez a magyar tudománypolitikának alaptétele. A Gyüjteményegyetem tudományos tisztviselői karában, ideértve mindig a tudományos segédszemélyzetet is, kettős irányú a fejlődés. Lesznek, akik természetének inkább a levéltári, a könyvtári, a múzeumi, vagy kutatóintézeti munka felel meg jobban. Ezek állandóan ott maradnak és jövőjüket az igazgatóság vagy