Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai V. füzet (Budapest, 1929)

3. Dr. Végh Gyula, az Orsz. Magy. Iparművészeti Múzeum főigazgatója, beköszöntőbeszéde

tartalmon. Számolva a lehetőségekkel, melyeket az ország anyagi ereje megbír, be kell érnünk a kevesebbel is. Reméljük és bízunk benne, hogy a társadalmi szervezetek, melyek a közgyűjteményeink és némely tudományos intézetünk segélyezésére alakultak, áldozatkész támogatásukat ezután is, sőt még fokozottabb mértékben fogják intézeteink és nemzetünk javára gyümölcsöztetni. Viszont a Gyüjteményegyetem és annak egyes intézetei is kötelességüknek kell hogy ismerjék fenntartani és kimélyíteni azokat a kapcsolatokat, melyek őket a rokon társadalmi szervezetekkel, közgyűjteményeink és tudományos intézményeink iránt érdeklődő egyes gyűjtőkkel és a tudományok lelkes pártgogóival összefűzik. Hiszen a közelmultak ismét igazolták azt, hogy kulturális intézményeink a hazafias gyűjtőkben és maecenásokban találják legerősebb támaszukat. Másik fontos feladata a Gyüjteményegyetemnek a személyzeti ügyek intézése. A sokféle intézmény közös státusából eredő rendkívül bonyolult kérdéseket a Tanácsnak eddig sikerült úgyszólván közmegelégedésre megoldani. De még mindég fennáll és mindinkább érezhetővé válik az a tény, hogy a tudományos tisztviselők létszáma az intézményeink munkaköréhez és a munkalehetőségekhez viszonyítva nem elégséges, aminek még az a hátránya is van, hogy az állások fokozatos arányosítása és az előléptetés csak nagyon lassan mehet végbe. E tekintetben az utolsó években bizonyos megmerevedés állott be, melyet orvosolni a Gyüjteményegyetem úgy mint a múltban, ezután is törekedni fog. A létszám és előmenetel kérdésével szorosan összefügg a succrescentia fontos kérdése is. Tudományos, mint szociális szempontból kívánatos, hogy megfelelő elhelyezkedést találjanak az országban mindazon ifjak, kik egyetemeinken és külföldön kiképeztetésüket befejezték és muzeális vagy egyéb tudományos pályára hivatottaknak bizonyultak. A tudományos kiképzést biztosító intézeteink és ösztöndíjaink arányában nálunk e tekintetben még elég kedvezőtlen a helyzet, kivált a külföldhöz viszonyítva, ahol, mint pl. Németországban, a múzeumok és tudományos intézetek nagy száma kész befogadni a tanulmányaikat sikerrel végzett pályázókat. A közeljövőben törvényerőre emelkedő javaslat, mely a vidéki közgyűjteményeket közelebbi kapcsolatba hozza az Ö. M. Gyüjteményegyetemmel, remélhetőleg e téren is javulást hoz, amennyiben az előírt tudományos előképzettséghez kötött vidéki állások jó alkalmat fognak nyújtani a muzeális pályára készülő ifjak ideiglenes elhelyezkedésére, másrészt pedig a vidéki múzeumoknál gyakorlati előképzettséget szerzett kiválóbb tisztviselők sorából kerülhetnek majd ki a nagy fővárosi intézeteink személyzetének utánpótlására legalkalmasabb fiatal erők. Külföldi intézeteink és az ösztöndíjak kitűnő alkalmat nyújtanak a tanulóifjúságnak, hogy a külföld kultúrintézményeit megismerje, az idegen nyelveket elsajátíthassa. De nem csupán a tanulóifjúság részére nagyfontosságú a külföld ismerete, hanem tudományos tisztviselőinkre nézve is elsőrendű jelentőséggel bír annak lehetősége, hogy a külföldön szerzett ismereteiket időről-időre felújíthassák, a saját intézeteik és a külföldi rokonintézetek között fennálló érintkezést fenntartsák és új kapcsolatokat létesítsenek és hogy. közvetlen tudomást szerezzenek a külföld tudományos fejlődéséről. Erre az ösztöndíj-törvény meg is adja a lehetőséget, amennyiben a külföldi ösztöndíjak 5%-át a Gyüjteményegyetem tudományos tisztviselői számára biztosítja. De még ezen felül is kívánatos, hogy tudományos tisztviselőink igénybe vegyék mindazon alkalmakat és lehetőségeket, melyek külföldi tanulmányok céljaira rendelkezésükre állanak. A:személyzeti ügyekről szólva rá kell még mutatnom az intézeteknél alkalmazott