Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai V. füzet (Budapest, 1929)

2. Dr. Petrovics Elek, az Orsz. Magy. Szépművészeti Múzeum főigazgatója, ügyvezető-alelnöki beszámolóbeszéde

azonban illő, hogy legalább azokról a fontosabb jelenségekről, amelyek kinőnek az intézeti belélet keretéből, ez ünnepélyes alkalommal is megemlékezzünk. Ilyen esemény volt 1927-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának új helyiségében való megnyitása, s az ugyané múzeum 10 évi új szerzeményeiből rendezett nagyarányú kiállításnak a Kormányzó úr őfőméltósága jelenlétében való bemutatása. Örömmel láttuk, hogy az utóbbi kiállítással Nemzeti Múzeumunk is csatlakozott más hazai múzeumoknak ahhoz a gyakorlatához, hogy gyarapodásukat időnkint külön kiállításban mutatják be, ami a közönség érdeklődésének ébrentartására és a gyűjtés ellenőrzésére egyaránt alkalmasnak bizonyult. Ugyancsak 1927-ben mutatták be együttes kiállítás alakjában a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeumok özv. Perlep-Procopiusné úrnőnek főként iparművészeti tárgyakból és miniature-okból álló gyűjteményét, melyet Procopius Béla követségi tanácsos úr ajándékozott ezeknek a múzeumoknak, szép példáját adva az eszményi okokból eredő, önzetlen adakozásnak. 1928-ban öltött végleges alakot a művészeti múzeumaink támogatására indult társadalmi akció, melynek előkészítéséről két évvel ezelőtt már hírt adtam. A művészeti múzeumok barátai új egyesületbe tömörüllek. Az alapszabályokat a belügyminiszter úr jóváhagyta s az egyesület igen biztató jelek közt megkezdte működését, átvéve és folytalva az 1913-ban alakított, de a nemzeti katasztrófának áldozatául esett Múzeumbarátok Egyesületének hivatását. Ugyanez év őszén nyitotta meg a vallás- közoktatásügyi miniszter úr az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum új magyar képtárát az Andréssy-úti régi Műcsarnok helyiségeiben. A Tanácsunk kebelében történt személyi események közül legyen szabad első helyen kiemelnem azt, hogy gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, aki a szervezkedés első éveiben a törvény alapján hivatalból viselte az elnöki tisztet, 1927-ben arról értesítette Tanácsunkat, hogy a törvény által reá ruházott tisztség viselésétől visszalép, mintegy jelezve ezzel, hogy az intézmény szervezkedését befejezettnek tekinti. Tanácsunk óhaja és kérése azonban az volt, hogy az elnöki tisztet továbbra is ő tartsa meg, s egyhangú jelölésünk alapján a minisztertanács így is határozott. Ebben az állásfoglalásban az intézményünk megalkotója iránt érzett hála azzal a mély meggyőződéssel fonódott össze, hogy senki sincs, akinek kezébe több bizalommal tehetnők le intézményünk sorsát. Dr. Csánki Dezső államtitkár úr, az Országos Levéltár főigazgatója 1927-ben töltötte be 70-ik életévét, tehát azt az életkort, mely a törvény értelmében a tényleges szolgálat határát jelenti. Tanácsunk egyhangú határozatával arra kérte a miniszter urat, hogy eszközölje ki Csánki főigazgató úrnak a szolgálatban való visszatartását. Ez meg is történt, s őszinte örömünkre nemcsak ez történt meg, hanem a Kormányzó úr őfőméltósága magas kitüntetésben is részesítette intézményünknek általánosan tisztelt doyenjét. A kitüntetést a miniszter úr ünnepélyes ülés keretében adta át, amely alkalmat adott nekünk arra, hogy tiszteletünket és őszinte szeretetünket fejezhessük ki az ünnepelt iránt, s bizonyságot tegyünk arról, hogy tőle megválni nem fogunk, nem akarunk. Rövid és futólagos vázlatban, íme, ez a képe az elmúlt két évnek. Talán szerénytelenség nélkül mondhatunk annyit, hogy nem volt elhenyélt idő. S hogy nem volt az, azt elsősorban Elnökünknek köszönhetjük, akinek jótékony kezét, megértő, érdeklődő, serkentő és eszméket termelő szellemét minden dolgunkban, lépten-nyomon hálásan éreztük. Kérem, fogadja ezért tiszteletteljes, mély köszönetünket.