Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai IV. füzet (Budapest, 1927)

2. Dr. Petrovics Elek, az Orsz. Magy. Szépművészeti Múzeum főigazgatója beköszöntő beszéde

a művészet szeretete fűz össze, s akiknek érdeklődése és támogató készsége ezért elsősorban a művészeti múzeumok felé fordul. A művészeti múzeumok barátainak szervezkedését akarjuk most tehát megindítani, s azt hisszük, hogy erre soha-sem volt nagyobb szükség, mint ma. A kor forrongó és ingadozó művészi törekvései között különösen szükséges, hogy küldetésüket teljes erővel szolgálhassák azok az intézmények, amelyek a mult és jelen legjobb művészi eredményeit hivatottak elénk tárni, amelyek felfelé mutatnak és a művészet magas eszményeit és tisztaságát hirdetik. S kell-e mondanunk, hogy szerencsétlen helyzetünkben, amikor annyira szükséges megmutatni a világnak, ami jót és vonzót hoztunk létre, gazdag és nemzetközi értelemben is számottevő művészeti múzeumaink az eddiginél is nagyobb jelentőségre tettek szert, mert tudományos és művészeti hivatásuk fölé boltozatul emelkedik megnövekedett nemzeti küldetésük. Nincs kétségünk benne, hogy kérő szónk visszhangot fog kelteni barátainknál, akiknek már eddig is annyit köszönhetünk, s akikhez bizalommal és reménynyel fordulunk most, midőn már régen birkózunk az idők mostohaságával s talán némi eredményekre is hivatkozhatunk, amelyek amellett szólnak, hogy megérdemeljük a támogatást. Amiket szóbahoztunk, azok jobbára óhajok, vágyak, remények — teljesedésük bekövetkezése, s még inkább sorrendje a jövő alakulásától fog függni. Lehet, hogy a viszonyok alakulása időszerűvé tesz és döntésre érlel olyan kérdéseket, arrelyek ma még a jövő bizonytalan ködében kísértenek, sőt bizonyára felvet újakat, a** Tyekre nem is számítunk, másokat viszont háttérbe szőrit, s talán épen olyanokat, amelyeknek ma közeli megvalósulását reméljük. Igyekezetünk az lesz, hogy mindennel a maga idejében és mindennel lelkiismeretesen foglalkozzunk. Tekintetes Tanács! Gyüjteményegyetemünk csak alig pár éves múltra tekinthet vissza, azonban már-már hagyománnyá alakult ki kebelében az, hogy vezetésének intézői — s itt a tekintetes Tanács összes tagjait értem — tanácskozásaikban elmennek a tárgyilagos és alapos bírálat határáig, de azt át nem lépik és a kölcsönös megértés szellemében szentelik magukat ügyeinknek, intézményünk fejlesztésének. A tárgyilagosságnak és a jóakaratnak ez a szelleme megbecsülhetetlen tényező egy intézmény életében, kedvet és bizalmat önt a vezetésbe és nagy energiamegtakarítást tesz lehetségessé. Ez a jó szellem ad nekem megnyugvást, midőn az alelnöki széket elfoglalom. Ebben bízom, ezt igyekszem magam is ápolni és ilyen szellemben kérem a tekintetes Tanács tagjait, hogy intézményünk vezetésében támogatni méltóztassanak,