Békény István: Az irattáros munkája (jegyzet az állami levéltárak által tartandó irattárosképző tanfolyamok hallgatói számára) (Budapest, 1962)
VI. Az értékes iratok legvégső állomásai a levéltárak
lyek a hitújítás következtében ma már több felekezet kost oszlanak meg* A már emiitett egyházi levéltárak mellett még külön is ki kell emelnünk az Esztergomi Priiiási Levéltárat, me» lyet mai formájában a XVIII.sz,végén rendeztek be* A protestáns egyházi levéltárak közt első helyen áll a Magyarhoni Evangélikus Egyetemes Egyház levéltára és az 176o ót& rendszeresen kezelt Tiszántúli Református egyházkerületi Levéltár* A nagybirtokos családok levéltárai -bár a középkori gyökereket itt is ki lehet mutatni - szintén ekkor nyerik.'el végleges formájukat* Közülük a legnevezetesebbek a körmendi Battjijrány Levéltár* a kismartoni herceg Esterházy Levéltár, a éWé%Wú tfiláf ^-levéltár, a gr. Zishy r gr. Károlyi-, gr, Tele ki-, gr,Erdődy—, Ír, Badvánszky- és gr* fciztáray Levéltár* A polgári forradalmak utáni korban a levéltárakba a Európa-szerte már nem a jogbiztositó oklevelek gyűjteményét látták, - mert az ilyen természetű jog elévült - hanem a pozitivista történetírás forrásanyagát. Ekkor indultak meg a forrásközlések is. Ennek megfelelően - mint már emiitettük - nálunk is megváltozott, 1848 után, a levéltárak feladata, bár társadalmi fejlődésünk elmaradottsága következtében bizonyos feudális maradványok /netnességigazolások, a világi és egyházi magánlevéltárak titkossága stb,/ tovább éltek 194-5-ig* A felszabadulás után az 1°A7* évi XXI, tc. a Levéltári Tanács felállításával igyekezett megoldani az állami felügyelet kérdését a különböző levéltári részlegek felett. Ez a megoldás azonban a polgári kereteket nem lépte tul, 4z állami levéltárak feladatai A Levéltárak Országos Központjának 1950-ben történt megalakulása után indult el nálunk is egy ujabb fejlődési folyamat, a szocialista levéltárügy kiépítése, mely a. levéltárak gyűjtőkörét minden eddiginél jobban kibővítve, a levéltár feladatául a társadalom sokrétű tudományos és gyakorlati érdekeinek szolgálatát tűzte ki, A levéltárak feladata ma: tevékenyen résztvenni a szocializmus építését szolgáló mindazon politikai,kultu ralis és népgazdasági munkákban, melyeket sajátosan levéltári eszközökkel hatékonyabbá, eredményesebbé és gazdaságosabbá lehet tenni. Ezt a feladatot szolgálja a levéltári iratanyag áttekinthető rendszerezése, jól használható kutatási segédletek-