Békény István: Az irattáros munkája (jegyzet az állami levéltárak által tartandó irattárosképző tanfolyamok hallgatói számára) (Budapest, 1962)

VI. Az értékes iratok legvégső állomásai a levéltárak

mégi Pözsoaybaa 9 Baszesr-cfbányán, Kusaén, Körmöcön, Brassé* ;Mié Besztercén* A "levéltár" fogalmának; kialakulásával kapcsolatban kez­dődik meg az iratok ráadszerezése is* Az oklevelek hátlapja-, ra feljegyezték rövid tartalmi kivonatukat* jegyzőkönyvbe fog­lalták, ©klevélfajták, terület a egyéb szempontok szerint cso­portosítva fiakokba, ládákba, szekrényekbe sorolták őket* és nedvességtől9 férgektől való bizt^sitás eéljábél zsákokba rák­ra az épület gerendájára felfüggesztve őrizték őket, A mohácsi vész utáni korban a Habsburg-háznak a magyar trónra való jutása után indult mag az újkori magyar államszer­vezet kiépítése* ikkor alakultak ki azok a központi hivatalok, melyeken keresztül a Habsburgok több évszázadon át Igazgatták az ország ügyeit, A levéltári anyag őrzésére is történtek ujabb intézkedések* Mindaz azonban csak a XVIII, sz,-ban hozott tar­tás eredményeket* Az országgyűlés 1723* évi XLV. törvénycikke kimondta az ország levéltára, a Magyar Országos Levéltár felál­lításának szükségességét és annak nyomán kezdte meg 1756-ban immár több, mint 2co esztendős működését hazánk legnagyobb és legjelentősebb levéltára® Bt külön levéltára lett később a Po­zsonyban működé Magyar Kamarának is* A Magyar Országos Levéltár egészen a legújabb időkig ­1872-1875-ben történt újjászervezéséig - inkább csak az ország­gyűlési iratokat és törvényeket, hitleveleket; az országos bi­zottságok, a nádorok és az országbirák irományait foglalta ma­gában* A régi Országos Levéltár törzsanyagát ugy alakították ki* hogy a különböző levéltárakból és irattárakból kiemelték az országra vonatkozó fontosnak minősített iratokat, így tanát a levéltár alapjában véve gyűjtemény jellegű volt, FŐ jellemva­vonása az, hogy a feudális jogokat és kiváltságokat biztositft iratok Őrzőhalya volt, s a takintatban egyenes utóda a közép­kori királyi és nádori levéltárnak, majd a mohácsi vész utáni kor "Schatzregi8tratur"-jáaak, 1872-75-ben ezeken as alapokon szervazték mag a Magyar Or­szágos Levéltárat, mint formailag uj iintézményt, melynek elhe­lyezésére a budai várban lévő belügyminisztériumi épületben ke­rült sor^ Az uj Országos Levéltár keretében több, addig Snál-» ló levéltárat vontak Össze, s annak megfeleljen faladataiban is változás állott be* Mint a polgári magyar állam levéltára

Next

/
Thumbnails
Contents