Békény István: Az irattáros munkája (jegyzet az állami levéltárak által tartandó irattárosképző tanfolyamok hallgatói számára) (Budapest, 1962)

IV. Az iratok ügyviteli felhasználásának biztosítása

tályok kialakítására törekedni általában felesleges, Kagyobb mennyiséget tartalmasé egységeket szintén csak kivételes e­setékben /az értéktelen, rövid időn beiül kiselejtezhető i­ratok esetében/ célszerű kialakítani. Kivételt képeznek ter­mészetesen azok az iratcsoportok, osztályok, melyeken belül a felkutatást valamely további - ha nem is tárgyi - rendszere­zés /pld. az ügyfelek alfabetikus, vagy az ügyek keletkezésé­nek kronologikus sorrendje/ segíti elő. A rendszerezés részle­tességét tehát általában a rendszerezendő iratanyag mennyisége határozza meg. Arra kell törekedni a rendszerezés során, hogy az iratcso­portok egésze, rendszere teljes és hü képet nyújtson a szerv működéséről. Az iratcsoportok, osztályok, alosztályok stb.tár­gyát tehát szabatosan és pontosan kell megfogalmazni, Az elke­rülhetetlen fedéseket fal kell jegyezni, s a megfelelő helyeken utalni kell rájuk, A rendszerezés során óvakodni kell az ügyintézés folyamán együtt kezelt iratok szétszedésétől s csak a nyilvánvaló téve­désből összekapcsolt iratok szétválasztását kell elvégez ni,ifiint­hogy a tárgyi osztályok kialakítása során az iratok az ügyinté­zés során kialakult ügyiratoknál általában jóval nagyobb tartal­mú egységekbe soroltatnak be, az összekapcsolások, szerelések helyességének le nyomozásától el lehet tekinteni. Az egy csoportba sorolt iratokat csomóbakötés, iratgyűjtő­be helyezés, Összefüzés utján lehetőleg fizikailag is tartósan össze kell fogni, A rendszerezés elvégzése utón ki kell a la kitani a munka so­rán létrehozott egységek jelzetrendszerét. Jelzetnek felhasznál­hatjuk akár a r, mai, akár az arabszámokat, akár a betűjeleket,a­kár ezek kombinációit. Lényeges csupán az, hogy a jelzetrendszer hiven kövesse és juttassa kifejezésre a tárgyi egységek logikus rendjét, rendszerét. A tárgyi egységek cimeit, un. nomenklatúráját jegyzékbe kell foglalni: ez a jegyzék képezi a továbbiakban az irattár legfonto­sabb segédletét. Ha azonban az üg viteli elemek /személynév, dá­tum, ügyintéző stb,/ szerinti kutütások lehetőségét fenn akarjuk tartani, a megfelelő ügyviteli segédletekben /iktató, számsor,mu­tat ókönyv/ fel lehet jegyezni az eg: es ügyiratoknak a rendszere­zés során nyert uj jelzetét.

Next

/
Thumbnails
Contents